Közélet

Fidesz: Bajnai Gordon készen áll az adóemelésre

Fidesz: Bajnai Gordon készen áll az adóemelésre

2013. december 13., péntek
Fidesz: Bajnai Gordon készen áll az adóemelésre
bajnaiipkamara1

A Fidesz szerint az Együtt-PM-et vezető Bajnai Gordon készen áll az adóemelésre - mondta a kormánypárt szóvivője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Zsigó Róbert

úgy fogalmazott:

Bajnai Gordon

az elmúlt hetekben "egy hazug" aláírásgyűjtést folytatott a jelenlegi adórendszer kivezetéséért, "valójában tehát adóemelésért". Hozzátette: az ellenzéki politikus azt sem tagadta, hogy ez az intézkedés fájni fog a kiskeresetűeknek, a családoknak és a munkavállalóknak, mert "a bankadó kivezetésének az árát megint velük fizetteti meg". Az Együtt-PM vezetője ugyanazt a kudarcos adórendszert szeretné bevezetni, amelyet a 2010-es kormányváltás előtt működtetett, amikor a munkavállalók fizetésének felét elvitték a magas adók – jelentette ki. Hozzátette: az az adórendszer nem támogatta a gyermeknevelést, a gazdaság pedig abban az időszakban zuhanórepülésben volt. Zsigó Róbert azt mondta, hogy Bajnai Gordon Európa egyik legalacsonyabb, 16 százalékos adókulcsa helyett negyven százalékosat szeretne. Megjegyezte, hogy eközben a családi adókedvezményt "kivégezné", amivel a kiskeresetű családok jövedelmét is csökkentené. Az elmúlt évek munkájának köszönhetően az alacsony adókulcs idén 540 milliárd, a családi adókedvezmény pedig az elmúlt két évben egyaránt 180-180 milliárd forintot hagyott a munkavállalók zsebében – jelentette ki. Hozzátette, jövőre ennél is több, 230 milliárd forint marad a családoknál, mert tovább csökken a kiskeresetű családok adója. Zsigó Róbert elmondta, a jelenlegi adórendszer bizonyított, nemcsak a családok és a munkavállalók jutottak vele több levegőhöz, hanem Magyarország is képes volt a segítségével gazdasági fordulatot végrehajtani. Az ország tartós növekedési pályára állt, miközben a piaci vállalkozások esetében a növekedés az európai átlag feletti – emelte ki. Bajnai Gordon adóemelési törekvései viszont egyaránt veszélyeztetik a munkavállalók és a családok megélhetését, valamint a gazdaság teljesítményét is – közölte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.