Sport

Kézilabda: csak a Vásárhely nyert a női NB II-ben

Kézilabda: csak a Vásárhely nyert a női NB II-ben

2013. október 23., szerda
Kézilabda: csak a Vásárhely nyert a női NB II-ben

A női kézilabda NB II dél-keleti csoportjának 5. fordulójában a makóiak sima, a kistelekiek súlyos vereséget szenvedtek idegenben, egyedül a hazai pályán szereplő vásárhelyieknek sikerült győzniük és veretlenségüket megőrizve harmadikok a tabellán.

A kistelekiek a bajnokesélyessé előlépett szarvasiak vendégei voltak. A hazaiak ragyogó kapusteljesítménnyel párosuló "feszes" védekezése és pontos támadásvezetése azt eredményezte, hogy a 18. percben már 11-2-re vezettek. Szünet után olykor már húsz gól is volt a különbség a két együttes között, de az utolsó tíz percben a többségében cseresorát szerepeltető hazaiak ellen a kistelekieknek sikerült némileg kozmetikázni az eredményt. Balul sikerült a makóiak orosházi vendégszereplése is. Az első harminc perc után még élt a vendégek reménye a pontszerzésre, de szünet után a hazaiak akarata érvényesült. A makóiaknál Kovács Anita szinte egyedül húzta csapatát, míg orosházi oldalon

Szöllősi

(6),

Zvolenszky

(5),

Gregus

(5),

Tóth B.

(4) és

Kránitz

(4) is gólerősen játszott, így megérdemelten nyertek. A nyolc gólos vereséget követően nem véletlenül fakadt ki a Maros-partiak edzője,

Baunok Bernadett

. A négy forduló után - egy szabadnappal - még veretlen vásárhelyiek ezúttal az NB I-es junior bajnokságban is szereplő játékosokat felvonultató Békéscsaba második gárdáját fogadták. A találkozó első perceiben felváltva estek a gólok (8. perc: 3-2), majd ezt követően remek tíz percet produkálva,

Tószegi

vezérletével hat gólos előnyre tettek szert (19. perc: 11-5) a hazaiak. A félidő utolsó tíz perce viszonylag kevés gólt hozott, a vásárhelyiek megtartották előnyüket. Szünet után kiválóan kezdtek

Hegyi Diáék

és kilenc perc alatt nyolcra nőtt a két csapat közötti különbség (39. perc: 16-8). A folytatásban azonban meghatározó cserejátékosok hiányában egyre fáradtabban és sok hibával játszott a HLKC, ezt megérezve a vendégek a kiválóan lövő

Mihálffy Adrienn

vezérletével fokozatosan dolgozták le hátrányukat (47. perc: 18-13, 50. perc: 19-16, 55. perc: 21-19). Öt perccel a vége előtt úgy tűnt, hogy a csabaiaknak sikerül ponttal, vagy pontokkal távozniuk Vásárhelyről, de előbb

Manga Fruzsina

lőtt rendkívül fontos gólt, majd 22-21-nél a mezőny legeredményesebb játékosa, Tószegi Krisztina újra betalált és az erre érkezett vendég válasz már nem ért pontot.

Női kézilabda NB II dél-keleti csoport, 5. forduló:

Szarvasi NKK - Kisteleki KK 33-18 (16-5)

Szarvas. Vezette: Hovány I., Ubornyák Z.

Kistelek:

Száva - Jeremiás 1, Kertész, Csányi 4, Bárkányi 5, Sándor F., Sándor P. 5(2).

Csere:

Gera (kapus), Juhász 2, Sándor L. 1, Tóth. Onozó István edző:

"Ezen a mérkőzésen csapatomnak semmi nem sikerült, gyengén játszottunk."

Juniorok:

Szarvasi NKK - Kisteleki KK 26-39 (16-21)

Orosházi NKC II. - Maros-menti NKSE 33-25 (17-15)

Orosháza. Vezette: Sándor Gy., Szabó B.

Makó:

Dani - Szebehelyi 3, Kovács A. 13(4), Sárkány 2, Kürti 3, Kozserán B. 1, Matyi.

Csere:

Cseh (kapus), Fodor 1, Práger 1, Nagy 1, Méreg, Gyenge. Baunok Bernadett edző:

"Remélem pár játékosom elgondolkodik hozzáállásán. Úgy gondolom, nem ezt érdemlik a minket elkísérő, végig lelkesen és sportszerűen buzdító szurkolóink."

Juniorok:

Orosházi NKC II. - Maros-menti NKSE 20-20 (7-10)

Hódmezővásárhelyi LKC - Békéscsabai ENKSE II. 23-22 (13-7)

Hódmezővásárhely. Vezette: Jákri Á., Turák L. Vásárhely: Tóth O. - Manga F. 5, Hegyi D. 4, Török B. 4 (2), Gaál 1, Tószegi 8, Sajtos 1.

Csere:

Molnár M., Kothencz (kapusok), Szabó P., Krumesz, Blaskovics G., Bálint A., Becsei, Török M. Gaál Adrienn játékos-edző:

"Sajnos az elmúlt héten a Szeghalom elleni idegenbeli találkozón is hasonló volt a helyzetünk, mint most a csabaiak ellen, hiszen egy remek első félidőt követően szünet után már koránt sem sikerült úgy teljesítenünk, ahogy reméltük. Kétségtelen, hogy rutinos játékos nincs a cseréink között, hiszen a padon szinte kizárólag nagyon fiatalok ülnek, ennek ellenére úgy látom, hogy sokkal több bizalmat kell nekik is adnom és jobban bele kell nyúlnom a cserékkel a mérkőzésekbe a kezdősorban játszók tehermentesítése érdekében. Ezen a találkozón néha akadozott ugyan a támadójátékunk, de szerencsére most ez is belefért és nagyon értékes két pontot szereztünk. Küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgáztunk."

Juniorok:

Hódmezővásárhelyi LKC - Békéscsabai ENKSE II. 22-28 (15-17)

Az 5. forduló további eredményei:

Csorvási SK - Lajosmizse NKK - 32-29, KSI SE - Túrkevei VSE-Lehler 16-26, a Szeghalmi NKC szabadnapos volt.

A bajnokság állása:

1. Szarvasi NKK 9 pont/5 mérkőzés 2. Orosházi NKC II. 8/5 3. Hódmezővásárhelyi LKC 7/4 4. Maros-menti NKSE 6/5 5. Lajosmizse NKK 5/5 6. Csorvási SK 4/4 7. Békéscsabai ENKSE II. 4/5 8. Szeghalmi NKC 3/4 9. Túrkevei VSE-Lehler 2/4 10. Kisteleki KK 2/4 11. KSI SE 0/5 A hétvégén nem lesz forduló a női NB II-ben, a két hét múlva sorrakerülő 6. forduló párosítása: Kisteleki KK - KSI SE (november 02 szombat 15.00 Kisteleki Sportcsarnok), Maros-menti NKSE - Csorvási SK (november 02 szombat 17.00 Makói sportcsarnok), Lajosmizse NKK - Hódmezővásárhelyi LKC (november 02 szombat 18.00), Békéscsabai ENKSE II. - Szeghalmi NKC, Túrkevei VSE-Lehler - Orosházi NKC II. A Szarvasi NKK szabadnapos lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.