/

Vajdaságban az iskolai oktatással harcolnak az abortusz ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vajdaságban az iskolai oktatás lehetőségeit is ki akarják használni annak érdekében, hogy csökkentsék a terhességmegszakítások számát, amely a tartományi kormányzat hivatalos adatai szerint évente már eléri az ötvenezret, de egyes becslések szerint akár ennek a kétszeresét is.

A hét eleje óta számtalan szerbiai tömegtájékoztató eszköz ismertette Bojan Pajticnak, a tartományi kormány elnökének azt a bejelentését, miszerint Vajdaság 10 iskolájában bevezetik a szexuális felvilágosítás tantárgyat, hogy így is elősegítsék a nem kívánt terhesség megakadályozását a fiatalok körében. A politikus által ismertetett adatok szerint Vajdaságban évente 17 ezer gyerek születik, miközben a művi vetélések száma ennek a háromszorosa.

A tartományi vezetés szerint a nyugat-európai országokban jól szervezett szexuális nevelés van, ezért ott igen alacsony az abortuszok száma is. A szakorvosok azt mondják, a párok 16-18 százaléka meddőséggel küzd, ennek egyik oka lehet egy korábbi terhességmegszakítás is.

Szerbia lakossága évente több mint 30 ezer fővel csökken, az állam és a különböző szervezetek is népességnövekedést serkentő programot indítottak a természetes fogyás megállítása érdekében.

Előző sztori

Öt bemutatót tervez az új évadban a szegedi Kövér Béla Bábszínház

Következő sztori

Cséfalvay: az adósságból finanszírozott jóléti állam van válságban