Sport

Labdarúgás: a sípmestert 1-től 5-ig pontozhatják az új idényben a csapatok

Labdarúgás: a sípmestert 1-től 5-ig pontozhatják az új idényben a csapatok

2013. augusztus 12., hétfő
Labdarúgás: a sípmestert 1-től 5-ig pontozhatják az új idényben a csapatok
jatekvezetoibizottsag2_gs

Az országban angol mintára először Csongrád megyében pontozhatják a bajnoki meccsek után a játékvezetőt a csapatok.

A Csongrád megyei felnőttbajnokságokban az idei szezontól a csapatok is értékelhetik a játékvezető tevékenységét a meccsek után – többek között erről és a pontosított lesszabályról tájékoztatta a megjelent csapatok képviselőit az MLSZ Csongrád Megyei Területi Igazgatóság játékvezetői bizottságának elnöke,

Hegyi Péter

a hétfői fórumon. A komoly reformok ismertetése előtt a megyei igazgató,

Nógrádi Tibor

beszélt az idei szezonról: röviden vázolta, hogy a megyei bajnokságokban 162 csapat fog versenyezni, amivel Csongrád a középmezőnybe tartozik, viszont a hölgyek tekintetében (16 csapat küzd a keresztpályás bajnokságban) Fejér megye mögött ezüstös helyen tanyázunk.

A bírók mellett egymást is pontozzák a csapatok

Megtudtuk, a megyei futball folyamatos építkezése most a játékvezetőket „érte el”. Új elnökség állt fel, melynek elnöki posztját Hegyi Péter látja el, aki az UEFA játékvezetői bizottságának is a tagja,

(és nem mellesleg a hasnyálmirigy gyógyításának kutatóprofesszora)

. „Az új, hétfős elnökségben ha összesítenénk a tapasztalatokat, akkor 20 év FIFA és 54 év NB I, NB II a számsor. Persze ez önmagában semmit nem jelent, épp ezért eltökélt szándékunk, hogy a megyei játékvezetésben minőségi változást érjünk el. Ennek egyik eleme, hogy szigorúan megköveteljük az elméleti és fizikai tesztek teljesítését. Sajnos szomorú következményként könyvelhetjük el, hogy öt játékvezetőt vissza kellett sorolnunk e miatt. Bevezetjük a motivációs indexet, ami pontozza a játékvezetők edzésaktivitását, a jegyzőkönyvek kezelését, és a csapatok is véleményt mondhatnak a jövőben a sípmesterek tevékenységéről” – ismertette a bizottság elnöke a változások főbb vonalait.

jatekvezetoibizottsag1_gs

Utóbbiról elmondta, hogy minden meccsre hat kártyával érkezik a játékvezető, melyekből a két csapatnak és az ellenőrnek is ad egyet-egyet, hármat pedig magánál tart. A csapatok 1-től 5-ig pontozhatják a bírót, a játéktér feltételeit és az ellenfél viselkedését is. A lapot lezárt, pecsétes borítékban a meccs végén átadják a játékvezetőknek, akik a többivel együtt a megyei igazgatósághoz küldik azt el a jegyzőkönyv kíséretében. Hegyi Péter elmondta, egy szoftver segítségével különböző statisztikák készíthetők az értékekből, s a játékvezetők előmenetelében kommunikációs indexként figyelembe veszik az eredményeket. „Így a csapatok közvetlenül szólhatnak bele egy-egy játékvezető előmenetelébe. Az egész rendszer angol mintára épül, és a bizalmi faktor a fő forrása, hiszen nem szankcionáljuk, ha valaki nem küldi vissza a lapot, de mi bízunk benne, hogy a csapatok 99 százaléka belátja, hogy ez a lépés is nagyon fontos része a párbeszédnek, a visszacsatolásnak és annak is, hogy minőségi változást érhessünk el a Csongrád megyei játékvezetésben” – emelte ki a szakember. A játékvezetők előmenetelét a sikeres tesztek után így három lépcső határozza meg: az ellenőri jelentések, a motivációs index és a csapatok értékelése.

jatekvezetoibizottsag3_gs

Szándékos lett a „rossz” fejes

A megjelenteknek Hegyi Péter beszámolt arról is, hogy júliustól a nemzetközi szövetség pontosabban meghatározta a lesszabály egyik elemét, az ellenféltől kapott labda kérdéskörét. Korábban az eredmény felől ítélte meg a játékvezető, azaz hogy a lesen álló játékost büntették-e a lesállásért vagy sem: ha az ellenfél védőjátékosa a lesen álló felé passzolta a labdát, az nem minősült lesnek, míg például egy lecsúszott fejes után lendülhetett a zászló. Idén már az sem minősül lesnek, ha egy fejelni ugró védőről lecsorog a labda a lesen álló csatár felé. A szabály ugyanis rögzíti, hogy minden olyan labda ellenféltől kapott labdának minősül - és így nem büntetendő a lesállás -, ha a védő mozdulatával a labda megjátszására tört, még akkor is, ha egy elvétett becsúszásnál például a cipő sarkáról pördül fel a játékszer. Mindenesetre a hallgatóság reakciója alapján - noha pontosították a szabályt - a szokásos focis viták száma nem feltétlen fog csökkenni a „les volt, vagy nem volt les” témában, de unalmasabb is lenne e nélkül labdarúgásunk. A megyei játékvezetés területén azonban bizakodva tekintünk a reformok elé, Hegyi Péter szerint 2-3 éven belül már érezhető lesz a minőségi változás, és 5 éven belül már országos szinten is tapasztalhatjuk a pozitív megyei folyamatot, például azzal, hogy újra lesznek NB I-es bíróink.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.