Írjon nekünk

Gazdaság

Fidesz: egyedül a baloldal gazdaságpolitikája bukott meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

A Fidesz szerint egyedül a Gyurcsány-Bajnai-kormány szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikája bukott meg mind a magyar emberek szemében, mind a gazdasági mutatókban.

A párt szerdán így reagált az MSZP frakcióvezető-helyettesének szavaira. Józsa István arról beszélt, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának csődjét jelzik az augusztus 1-jétől életbe lépő adóemelések, amelyekre nem volna szükség, ha növekedne a gazdaság.

A Fidesz ugyanakkor azt közölte: a szocialista kormányok az államadósságot és a munkanélküliséget megduplázták, a magyar családokat megszorítások sorozatával sújtották, felelőtlen költekezésük miatt az ország pénzügyileg kiszámíthatatlan, sérülékeny volt. “Csaknem Görögország sorsára jutottunk” – fogalmaz a Fidesz a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy mostanra Magyarország pénzügyileg talpra állt, kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, “saját erejéből visszafizeti a bukott baloldal által felvett IMF-hitelt, miközben az ország jelenlegi vezetése minden eszközzel segíti a magyar családok és vállalkozások boldogulását”.

A közleményen írtak arról is, hogy tízéves rekordot döntött meg a foglalkoztatási ráta, csökken a rezsi, bővül a családi adórendszer “és nem engedjük el a Gyurcsány-Bajnai-kormány által devizahitelbe hajszolt családok kezét”.

Gazdaság

Elhagyná Szegedet a városban élő fiatalok fele öt éven belül

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Átlagosan 287 ezer forintos nettó fizetést szeretnének a fiatalok.

Tovább olvasom

Gazdaság

Közfoglalkoztatási vásár nyílt a kormányhivatalban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Csongrád Megyei Kormányhivatal tőszomszédságában megnyílt a Helyi-ség Kézműves Termékek Boltja.

Tovább olvasom

Gazdaság

Egyszerűbb lesz az adórendszer, egymásba olvad négy járulék

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A gyermekes családok számára még kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családi kedvezmény.

Tovább olvasom

Aktuál