Közélet

A Jobbik továbbra is tiltaná a politikai pártok külföldi támogatását

A Jobbik továbbra is tiltaná a politikai pártok külföldi támogatását

2013. április 30., kedd
A Jobbik továbbra is tiltaná a politikai pártok külföldi támogatását

A Jobbik ismételten a magyar politikai pártok külföldről érkező támogatásának tiltását sürgeti a Haza és Haladás Alapítvány nyilvánosságra hozott támogatói listája kapcsán - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Gyüre Csaba az ellenzéki párt alelnöke.

A jobbikos politikus emlékeztetett rá, hogy

Bajnai Gordon

alapította Haza és Haladás Alapítvány két hete tette közzé minden, egymillió forintnál nagyobb összegű adományait és kiadásait. A támogatók listáján szerepel a több amerikai üzletember - köztük

Soros György

- kezdeményezésére létrejött Center for American Progress (CAP), amely 2011-ben 209 ezer euró, mai árfolyamon körülbelül 60 millió forint, 2012-ben pedig 228 771 dollár, mai árfolyamon mintegy 52 millió forint támogatást adott.

Gyüre Csaba

hangsúlyozta: magyarországi politikai pártok külföldről történő támogatása a Jobbik szerint komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt, ezért a Jobbik azt szeretné, ha már a 2014-es választási kampányban is életbe lépne a külföldi támogatások tiltása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.