Egészség

Az idén is adómentes juttatásként adható védőoltás

Az idén is adómentes juttatásként adható védőoltás

2013. február 5., kedd
Az idén is adómentes juttatásként adható védőoltás

Az idén is adómentes juttatásként adható védőoltás - hívja fel a figyelmet Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója blogbejegyzésében.

A tanácsadó cég honlapján olvasható blogbejegyzés szerint egy 2010 januárjától hatályos törvénymódosításnak köszönhetően a munkaadók adómentesen biztosíthatják a védőoltást dolgozóiknak. Ráadásul nem csupán maga a vakcina, hanem a védőoltás beadásáért felszámított ellenérték is adómentes. Az egészségmegőrzés, illetve a munkavállalók egészségével kapcsolatos preventív programok egyre inkább a munkáltatók figyelmének középpontjába kerülnek. Nem véletlenül, hiszen a vállalatok sikeressége nagyban függ a munkavállalók egészségétől, az aktívan, betegségtől mentesen munkában töltött időtől. A multinacionális vállalatok mellett egyre több kis- és középvállalat biztosítja munkaidőben, a vállalat székhelyén nemcsak a vakcinát, hanem a védőoltás beadását is, ami adómentes természetbeni juttatásként számolható el. A vakcina beszerzéséhez kapcsolódó általános forgalmi adót a társaságnak be kell fizetnie, az oltási szolgáltatást ugyanakkor adómentes körbe sorolja az áfatörvény. Személyi jövedelemadót és járulékot viszont nem kell fizetni. Jelenleg a védőoltás beszerzése és beadása munkavállalónként 2-5 ezer forintba kerül, attól függően, hogy milyen típusú védőoltást, milyen orvosi költséggel adnak be. Hogy a vállalatok mennyire komolyan veszik mindezt, mutatja, hogy ma már nem ritka, hogy cégek a kulcsszolgáltatóiktól, kulcsbeszállítóiktól epidémiatervet és megelőző programot várnak, megerősítve, hogy a kulcspartnerek a szolgáltatásokat, illetve a termelés folytonosságához szükséges beszállításaikat egy esetleges járvány esetén is biztosítani tudják. Ez a 2013-as amerikai influenzás megbetegedéseket látva különösen aktuális, figyelembe véve, hogy pár hete már Magyarországon is sűrűsödnek az influenzás megbetegedések - olvasható a blogon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.