Bulvár

Több fa is az útra dőlt Szegeden a szeles idő miatt

Több fa is az útra dőlt Szegeden a szeles idő miatt

2013. január 5., szombat
Több fa is az útra dőlt Szegeden a szeles idő miatt

Két tűzesetet és egy műszaki mentést igénylő helyzetet jelentettek a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére, valamint szándékosan megtévesztő jelzéssel is riasztották a tűzoltókat január 4-én, pénteken.

Délután Mindszenten, az Iskola utca egyik házának lakóházában a villanyóra kigyulladt, a hódmezővásárhelyi egység kiérkezésére az ott lakók a tüzet eloltották. Szintén délután a szentesi rendőrök hívására vonult ki helyi egység a Jókai utcába, ahol az egyik lakásból füst áramlott ki. Mint kiderült, a füstöt a meghibásodott fűtőberendezés okozta, a tűzoltók a lakást kiszellőztették. Az erős szél több helyen is megtépázta a fákat. Délelőtt a szegedi Szőregi úton egy fa a kerékpárútra dőlt, amelyet kézi szerszámokkal távolítottak el, Hódmezővásárhelyen a Borz utcában egy fa villamosvezetékre dűlt, itt a kár felszámolásánál motoros fűrészt és gépezetes tolólétrát is alkalmaztak a tűzoltók, valamint délután Szegeden, a Boldogasszony sugárúton egy faág a kerékpárút fölött meghasadt, amelyet létrával és motoros láncfűrésszel távolított el a kivonuló egység. Este egy szándékosan megtévesztő jelzés érkezett Makóról, amelyben a bejelentő szerint az Aradi utcában egy garázs lángokban áll, amelyben egy gépjármű is bent és. A kivonuló makói egység tüzet nem talált.

Forrás:

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.