/

Botka László elzárkózott a tárgyalásoktól

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke a szegedi önkormányzattal és Botka Lászlóval tárgyalt az oktatási intézmények átadásáról. Információink szerint meglehetősen felemásra sikeredett a találkozó, a polgármester egyszerűen mindent javaslatot lesöpört az asztalról.

– A mai nap folyamán találkozott Botka László polgármester úrral?

– Igen, ma délelőtt fél 11-kor kerestem fel Botka polgármester urat, azzal a céllal, hogy együttműködését, támogatását kérjem a közös szakmai feladatellátásban, hiszen ő, mint működtető, települési önkormányzat-vezető felelős az oktatásügyért, azért, amit eddig az oktatásügyben erőn felül is talán beletettek, meg azért, hogy a sokszínűséget megőrizzük. Az együttműködést kínáltam fel neki a találkozónk során.

– Hogyan sikerült a megbeszélés?

– A megbeszélés sajátossága mindig az, amikor egy szakmai szervezet vezetője beszél egy politikussal, akkor nehéz a közös mezsgyét, a közös hangot megtalálni. Én a megbeszélés során erre törekedtem, és bízom abban, hogy a megbeszélés után ez talán átgondolva a közös együttműködés lehetőségét adja.

– Ha jól értem, nem sikerült megállapodniuk…

– Az együttműködési megállapodás előkészítése során a Megyei Jogú Városok Szövetségének kiküldtük azt a fajta megállapodás-tervezetet, amelyet Szeged városa is megkapott. Azt kértem, hogy a pedagógusok és az önkormányzatnál az oktatásüggyel foglalkozó munkatársak átvételét gördülékennyé téve ennek a megállapodásnak ezen mellékleteit határidőre szíveskedjenek majd megküldeni. A polgármester úr ezt meg is értette, hogy ez a legfontosabb együttműködési pont az átadás-átvétel során. Hogy magát a megállapodást aláírja-e, illetve ő meg tudja-e kapni az önkormányzattól a felhatalmazást, hogy határidőre aláírja, ez az ő hivatali ügye. Csak drukkolni tudok neki, hogy sikerüljön.

– A polgármester összességében ellenezte az átadás-átvételt vagy csak egyes kérdésekben voltak nézeteltérések önök között?

– Arról nem szeretnék beszélni, hogy a polgármester mit ellenez, és mit nem, erről őt kellene megkérdezni. Együttműködést ajánlottam, az együttműködését kértem.

– Úgy tűnik, erre ő nem volt vevő…

– Erről őt kérdezze meg, én meghagyom a lehetőségét az együttműködésnek.

Előző sztori

Bombázók a szegedi Munkácsy-tárlaton + FOTÓK

Következő sztori

Óriás jótékonysági adventi naptár fénylik Szegeden + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek