Sport

Hátország: Tápén sem lassított a SZEOL-SZVSE-ifi

Hátország: Tápén sem lassított a SZEOL-SZVSE-ifi

2012. szeptember 11., kedd
Hátország: Tápén sem lassított a SZEOL-SZVSE-ifi

A vendégek az ötgólos Szántó Dániel szenzációs teljesítményének köszönhetően nőttek ellenfelük fölé a megyei ifibajnokság 4. fordulójában.

Továbbra is százszázalékos az U19-es megyei I. osztályú bajnokságban a SZEOL-Szegedi VSE. A szegediek a Csongrád és a Bordány után a Tápét is idegenben fektették két vállra. A Hódmezővásárhelyi FC II. ellen korábban elhalasztott hazai meccsüket szeptember 12-én, szerdán pótolják majd. A hétvégén Tápén az első félidő szoros eredménye után

Szántó Dániel

eredményessége bizonyult döntőnek. A jól küzdő tápéi csapat ugyan 0-4-nél szépített, de a látogatóknak erre is volt válaszuk, Szántó két újabb remekbe szabott találata adta meg a kegyelemdöfést.

Az U19-es megyei I. osztályú bajnokság 4. fordulójában:

Tápé ESK - SZEOL-Szegedi VSE 1-6 (0-1).

Tápé, vezette: Juhász Mihály (Ujhelyi Péter).

Tápé:

Takács T. - Kovács Hegedűs Cs., Ábrahám K. (Papp B.), Balog I., Fábián-Saleh H., Kónya B. (Rácz V.), Terhes D. (Kéri P.), Szabó T., Béres Á. (Bozsó M.), Török Gy., Szécsi T. Vezetőedző: Fülöp László.

SZEOL-SZVSE:

Mészáros L. - Kertész G. (Judik T.), Faragó N., Petrovics L., Gulyás B. (Rádai Cs.), Németh R., Bakai P. (Ibis Dursun), Szántó D., Enyedi Á., Varga K. (Juhász-Vedres Z.), Kiss Á. (Pink R.). Szakmai igazgató: Sahin-Tóth Dezső.

Góllövők:

Szécsi T. (67'), ill. Szántó D. 5 (2', 50', 60', 69', 88'), Enyedi Á. (62')

Jók:

Szécsi T., Szabó T., ill. Szántó D. (a mezőny legjobbja), Judik T., Pink R.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.