A kormány kiáll az idős emberek már megállapított ellátásai mellett

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány szerdai ülésén döntött a társadalombiztosítási nyugdíjrendszert szabályozó jogszabályi környezet módosításáról – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő a kabinet ülése közben tartott tájékoztatón.

A szóvivő utalt arra, hogy az előző két évben az egészségbiztosítási, a szociális ellátási, illetve a nyugdíjbiztosítási rendszert alakította át a kormányzat. Ezen rendszerek átalakítása következtében a korábban szociális járadékban részesülők társadalombiztosítási ellátásban részesülőkké váltak. Ezen emberek ellátása az együttfolyósítási szabálynak megfelelően történt. De a végrehajtás során érzékelhetővé vált, hogy több, főként idős ember ellátása csökkenne ezen rendszer alkalmazása következtében – mondta a szóvivő az özvegyi nyugdíjakat is érintő intézkedésre utalva.

A kormány viszont nagyon határozott abban, hogy az idős emberekkel törődni kell – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: éppen ezért a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer átalakításakor világossá teszi a kabinet ismételten, hogy nem kívánja a már folyósított és megállapított ellátások bármilyen módon történő csökkentését. Ennek szellemében javasolja a mostani módosítást. A múlt héten a szocialisták tartottak sajtótájékoztatót arról, hogy az egészségkárosodottak ellátásáról szóló jogszabály úgy rendelkezik: aki házastársa jogán özvegyi nyugdíjban, valamint rendszeres szociális járadékban részesült, és most rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kap, annak özvegyi nyugdíját – az összegtől függetlenül – a felére csökkentik. Mesterházy Attila MSZP-elnök azt mondta: elfogadhatatlannak tartja a nyugdíjak csökkentését és azt követeli a miniszterelnöktől, tegye egyértelművé, hogy az időseknek járó juttatások összese nem lesz kevesebb.

A miniszterelnök sajtófőnöke erre úgy reagált, hogy amit az MSZP elnöke követel, azt legutóbb a nagyköveti értekezleten tette meg Orbán Viktor a nyilvánosság előtt. Havasi Bertalan örömét fejezte ki, hogy az MSZP elnökének szavai alapján nemzeti konszenzus van a kérdésben. A kormányfő a nagyköveti értekezleten tért ki arra: vissza kell utasítani azokat az – akár a Nemzetközi Valutaalap részéről felmerülő – esetleges igényeket is, amelyek szerint a nyugdíjkifizetésekben megtakarítási lehetőségeket kellene keresni.

Előző sztori

Augusztus 31-ig lehet kérelmezni a jelzáloghitelek újrakötését

Következő sztori

Kolláth: A Fidesz saját pártjára szabott választási szisztémát szeretne