/

Átadták a munkaterületet a Vásárhelyi Pál utcán + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Vásárhelyi Pál utca II. ütem komplex felújítására és a Rókus-móravárosi főgyűjtő csatorna megépítésére kiírt kivitelezési szerződés értelmében a közbeszerzés nyertese, a COLAS ÚT Zrt. kedden délelőtt elkezdte a munkaterület átadás-átvételét.

Végig négysávos lesz a Vásárhelyi Pál utca, s ahogy korábban írtuk, a közbeszerzési eljárást idén májusban indította a szegedi önkormányzat. A négy induló közül a COLAS Út Építőipari Zrt. került ki nyertesen az eljárásból, nettó 564 millió forintos ajánlatával

A beruházás két részből áll, a Vásárhelyi Pál utca felújítása uniós pályázatból valósul meg, míg a főgyűjtő csatorna megépítését a vízügyi építési alapból finanszírozzák. A munkálatok a tervek szerint augusztustól decemberig tartanak majd.

A felújítás részeként a Vásárhelyi Pál utcában kétszer két forgalmi sáv épül a Bakay Nándor utca és a Kenyérgyári út közötti szakaszon. Mindkét oldalon kerékpársáv és járda létesül, négy autóbuszmegálló épül utasváróval, és 20 db kerékpártámasz kihelyezésére is sor kerül. A felújítás első ütemében kiépített főgyűjtő csatornát tovább építik egészen a Kálvária sugárútig.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

A magyarok négyötödét érdekli az olimpia

Default thumbnail
Következő sztori

Kutyás rendőrök fogtak el határsértőket

Legutóbbi hasonló cikkek