Közélet

A VM üdvözli a géntechnológiai törvény módosítását

A VM üdvözli a géntechnológiai törvény módosítását

2012. június 12., kedd
A VM üdvözli a géntechnológiai törvény módosítását

Ötpárti egyetértéssel, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosítását, amely elősegíti a 2006-ban szintén ötpárti egyetértéssel elfogadott országgyűlési határozat céljának teljesítését: a környezeti és egészségügyi biztonság növelését - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-vel.

Az Országgyűlés hétfőn 336 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a géntechnológiai tevékenységről szóló jogszabály módosítását, amelynek célja, hogy megőrizze Magyarország teljes GMO-mentességét a jövő generációk védelme érdekében. A VM szerint az új szabályok biztosítják, hogy az Európai Unióban jelenleg engedélyezett géntechnológiával módosított növényeket (MON810 GM kukorica, Amflora GM burgonya), illetve az Európai Unió által a jövőben esetlegesen engedélyezendő újabb, géntechnológiával módosított fajtákat ne lehessen korlátok nélkül bevonni a köztermesztésbe Magyarországon. A törvénymódosítás elsősorban a géntechnológiai tevékenységgel foglalkozókat, és az ezen a területen engedélyezést és ellenőrzést végző hatóságokat érinti. Fokozott védelmet biztosít a hagyományos és az ökológiai gazdálkodásból élőknek is. A törvénymódosítás fontos eleme a természetvédelmi területek és a génbankok kiemelt védelme - emeli ki a közlemény. A módosítás elősegíti a gazdálkodók, a helyi közösségek, az önkormányzatok és régiók önrendelkezési jogának és vállalkozási szabadságának hatékonyabb érvényesítését azzal, hogy támogatja a GMO-mentes területek kialakítására irányuló alulról jövő kezdeményezéseket - mutat rá a szaktárca. Egyben felhívja a figyelmet: kibővülnek az ellenőrző hatóságok intézkedési lehetőségei is, ha Magyarország területére illegális, azaz nem engedélyezett GMO-k kerülnek, vagy a már engedélyezett tevékenységeket nem az előírásoknak megfelelően végzik. Magyarország, a közép-kelet-európai országok közül elsőként alkotta meg a géntechnológiai tevékenységről szóló törvényét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.