Egyetem

A pedagógusokat köszöntötte az SZTE vezetése + FOTÓK

A pedagógusokat köszöntötte az SZTE vezetése + FOTÓK

2012. május 31., csütörtök
A pedagógusokat köszöntötte az SZTE vezetése + FOTÓK

Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes ünnepi beszédében úgy fogalmazott, az SZTE valamennyi pedagógusa átérzi a pályával járó felelősséget.

Gyakorló iskoláinak tanárait, valamint a pedagógusképzéssel foglalkozó karok vezetőit invitálta bensőséges kis fogadásra csütörtökön a Szegedi Tudományegyetem. A Dugonics téri központi épületben tartott ünnepségen

Homoki-Nagy Mária

oktatási rektorhelyettes köszönte meg a pedagógusok munkáját az intézmény vezetése nevében. A professzor asszony a szakmát érintő rendkívül aktuális problémának nevezte, hogy vajon azok, akik pedagógusnak vallják magukat, fel tudnak-e készülni erre a rohamosan változó világra. Fel tudják-e vértezni magukat emellett azzal a tudással, mellyel a folyamatos kihívások alatt álló diákoknak nemcsak az élet szép oldalát mutatják meg, de a rossz részétől is meg tudják őket óvni? Homoki-Nagy Mária szerint a szegedi egyetem büszke lehet munkatársaira ezen a téren is, hiszen az SZTE minden pedagógusa átérzi a hivatással járó felelősséget. Ezt bizonyítja az egyetemi pedagógusképzés sikeressége, valamint gyakorló iskolákban folyó munka eredményessége, ami többek között a kiváló versenyeredményekben ölt testet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.