/

Ismét vitézeket avatnak Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Horthy István özvegye az esemény díszvendége

Április 22-én Szegedre látogat özv. Horthy Istvánné, hogy részt vegyen egy hagyományos vitézavatáson, melyet a Horthy Úszóházon rendeznek meg.

Horthy István repülős főhadnagy és Szentgyörgyi Dezső, a legeredményesebb vadász ász, Zetényi Csukás Kálmán Szegeden kapta meg a Brücker repülőre a kiképzést. Ennek emlékét ezentúl egy emléktábla is őrizni fogja.

Szentmise és vitézavatás

Április 22-én 11 órakor a Rókusi templomban tartott szentmisét követően – melynek díszvendége özv. Horthy Istvánné és a Horthy család lesz – hagyományos vitézavatásra kerül sor a kormányzó nevét viselő úszóházon. A ceremónián két szegedit (Török Pál Miklós volt ludovikás hadnagyot és Csonka Lászlót), egy kistelekit (Horváth Zoltánt), egy kecskemétit (Fankadeli Kőházy Ferenc rappert) és Zetényi Csukás Dénes László világbajnok búvárfilmest, Cousteau kapitány első számú operatőrét avatják vitézzé. Az eseményen huszárok, vitézek és hagyományőrzők is részt vesznek, s minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Előző sztori

Madarat nem csak tolláról + FOTÓK, VIDEÓ

Következő sztori

Heves ötpárti vitaest nemzetiségekről, határon túli magyarokról + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek