Közélet

Átszabott menetrenddel spórolnak Szegeden + TÉRKÉPEK

Átszabott menetrenddel spórolnak Szegeden + TÉRKÉPEK

2012. április 10., kedd
Átszabott menetrenddel spórolnak Szegeden + TÉRKÉPEK

Kevesebb buszjárat közlekedik keddtől Szegeden, illetve rövidülnek az útvonalak is. A külső városrészekbe közlekedőket érintik leginkább a változtatások, melyeket összességében 19 vonalon vezetnek be.

Szeged közlekedésében 4,3 milliárd forint az éves bevétel, ezzel szemben 6,2 milliárd a kiadás. Önmagában ezzel a számadattal meg is magyarázható, hogy miért ritkulnak vagy épp szűnnek meg járatok. A módosítások zöme április 10-étől lép életbe, de a közgyűlési határozat értelmében a kiskundorozsmai autóbuszvonalak menetrendje május 2-tól fog változni. „Azzal, hogy csak nyirbáljuk a rendszert, nem lehet gazdaságos üzemeltetést elérni, át kellene gondolni az egész városi tömegközlekedési struktúrát, és alapjaiban módosítani azt” – vélekedik

Tóth István Tibor

. A Szegedi Közlekedési Kft. vezetője úgy látja, „túldimenzionált” szolgáltatási szint alakult ki az évtizedek során Szegeden, és a város nem is nagyon gazdálkodott a tömegközlekedési költségekkel, amíg a válság hatásait meg nem érezték. Nem csak Szegeden kell hozzányúlni a közösségi közlekedés rendszeréhez, egyes vidéki városok mára hatalmas adósságot halmoztak fel.

Ahogy a Népszabadság is írta

, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő immár megunta, hogy a Volán-társaságoknak egyre nagyobb összeggel tartoznak az önkormányzatok. Az MNV-nél 15 milliárdos önkormányzati tartozást tartanak nyilván a Volán-társaságok felé, ezért a csődhelyzet elkerülése érdekében országos offenzívába kezd a vagyonkezelő. Székesfehérváron, ha nem egyeznek meg a felek, az őszi iskolakezdésre teljesen leállhat a forgalom. A vidéki városok közül a lap információi szerint Győr, Nyíregyháza és Sopron közlekedési struktúrái is az összeomlás előtt állnak, Budapestről nem is beszélve. A probléma alapja Tóth István Tibor szerint mindenütt ugyanaz: túl nagy a kibocsátás. „Vannak vonalak, ahol nem szabad csökkenteni, sőt vannak, melyeknél növelni kellene a kibocsátást. Ilyennek tartom például a 2-es villamosvonalat. A Kossuth Lajos sugárúton tapasztaljuk, hogy kevés a jármű, illetve a férőhely. Ezen javít valamelyest, ha üzembe áll az összes PESA” – közölte az SZKT ügyvezetője. Tóth István Tibor hozzátette, a 2-es beindítása is jelentős terhet ró a cégre, hiszen míg a város 127 millió forintot spórol éves szinten a 83-as és a 2-es buszjáratok megszüntetésével, az új villamos üzemeltetése 132 forintjába kerül az SZKT-nak egy év alatt. „A közszolgáltatási szerződés szerint a Tisza Volánnak a költségtérítést a következő év márciusában fizeti ki a város. Ennek értelmében a megtakarított 127 millió a következő évben jelentkezik csak, míg a járműveket az aktuális esztendőben kell futtatni” – jegyezte meg.

Ritkábban és rövidebb vonalon közlekednek egyes járatok

Megszűnik a Mars tér és Újszeged között közlekedő 71A-s járat, a 72Y pedig április tizedikétől 77-esként közlekedik, ráadásul a tanév időtartama alatt módosított útvonallal, a járat ugyanis be fog térni Új-Petőfitelepre. Bizonyos időpontokban rövidített útvonalon fog közlekedni a 60, 60Y, 70, 73, 73Y, a 77-esre átnevezett 72Y, a 78, illetve a 78A jelzésű autóbusz. Azt fogják tapasztalni az utasok, hogy a nyári iskolaszünet idején, továbbá szabadnapokon körülbelül 13 órától, míg munkaszüneti napokon egész nap csak átszállással tudnak közlekedni a két eredeti végállomás között. Mindezt úgy próbálják kompenzálni, hogy a vonaljeggyel utazóknak közvetlen átszálláskor nem kell újabb jegyet érvényesíteniük. A 11-es és a 90F jelzésű járatok esetében szintén az lesz tapasztalható, hogy rövidebb útvonalon közlekednek meghatározott időszakokban. Módosul ezeken kívül a menetrendje a 10-es, 21-es, 71-es, 72-es, 74-es, 76-os, 84, és 90-es járatoknak. Május másodikától a kiskundorozsmai vonalakon vezetnek be jelentős változásokat. A 36-os, 36Y, 75 és 75Y jelzésű járatok szabad- és munkaszüneti napokon nem közlekednek, de létesül két új autóbuszvonal, 36H és 75H névvel. A menetrend módosítása annyiban érinti az SZKT-t is, hogy az új időpontokhoz kellett igazítaniuk saját járműveik indulását és érkezését. A változásokról részletesebben

ITT

és

ITT

tájékozódhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.