Visszakérnék Bokros Lajos mandátumát

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Visszakérné Bokros Lajos európai parlamenti mandátumát a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), vagyis az MDF jogutód pártja, mert úgy vélik, hogy a politikus, aki az MDF listavezetőjeként került ki Brüsszelbe, nem az ő programjukat valósítja meg, ráadásul a kampányköltségeit még mindig fizetik – írta a Magyar Nemzet pénteken.

Kovács Zoltán, a JESZ U21 ifjúsági tagozatának vezetője a lapnak elmondta, hogy az MDF-től több százmillió forintos adósságállományt “örökölt” a jogutód, aminek jelentős részét Bokros kampányköltségei teszik ki. Ezt a kamatokkal együtt még mindig fizetik.
Kiemelte, hogy a 2009-es európai parlamenti választásokon az emberek nem konkrét személyre, hanem politikai közösségre szavaztak, amikor az akkori MDF-re adták le voksukat. Bokros viszont nem az azóta átalakult közösség programját valósítja meg Brüsszelben, így bár a JESZ-nek jogilag van EP-képviselője, gyakorlatilag nincs – mondta a lapnak a politikus, jelezve, hogy emiatt visszakérnék Bokros mandátumát.
A JESZ U21 vezetője mindkét ügyben próbált találkozót szervezni az EP-képviselővel, aki azonban nem reagált a megkeresésre, ahogyan a szervezet korábbi nyílt levelére sem – írta a Magyar Nemzet.

Előző sztori

Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő

Következő sztori

A holokauszt áldozatairól az Emlékpontban