Vélemény: Tyúkok és emberek

Emberre szabott európai, életminőség minimumról, vagy lakhatási körülmény minimumról nem tudok, hisz nincs abból haszna senkinek. Ha lenne, akkor biztosra vehető lenne ilyen rendelkezés, és be nem tartásáért legalább olyan komolyan szankcionálnák az egyes tagállamokat, mint mondjuk, a gazdasági mutatók be nem tartásáért, a demokrácia és a sajtószabadság vélt, vagy valós hiányosságaiért, sérelmeiért.

Amikor, uniós szabályok automatikus – és kötelező - átvételéről van szó, valahogy szinte mindig kilóg a lóláb. Nincsenek azok rendesen ránk szabva, lötyög rajtunk az EU-s jognak ruhája. Persze, az európaiságától eltekintve nincs is két egyforma adottságú, kultúrájú állam, nehéz mindenkire passzoló törvényeket hozni, szabályozni közös dolgainkat az élet megannyi területén. Most épp nem a baromfitartás szabályainak változásaitól hangos a hazai sajtó, hiába próbáltam mélyreható elemzéseket találni, csak címszavakban kerül elő a téma. Pedig súlyos dolgokat irányoznak nekünk elő Brüsszelből, tyúktenyésztés ügyben is. Már-már olyan érzése támad az embernek, hogy a baromfiak életminősége fontosabb az európai törvényalkotóknak, mint honfitársaiké. Pedig, ha ellátnának a közös Európánk egyes zugaiba, bugyraiba, talán a törvény betűit szerkesztők belepirulnának az állati és emberi jogok összevetésébe. Mert míg a szárnyasok életminőségének minimum szintje „kőbe van vésve”, bizony sok, a társadalom perifériáján élő embertársunk örülne egy ilyen mértékű szabályozásnak: elkelne egy olyan európai törvény is, mely előírja, hogy mi az a legkisebb lakrész méret, amelyben adott számú emberfia, emberi körülmények között megfér egymással. Aztán persze a szabályozható lenne a legkisebb és legmagasabb, hőmérséklet és páratartalom, a „technológiai leírásban”, ahogy a táplálék minősége is. De ilyen, emberre szabott európai, életminőség minimumról, vagy lakhatási körülmény minimumról nem tudok, hisz nincs abból haszna senkinek. Ha lenne, akkor biztosra vehető lenne ilyen rendelkezés, és be nem tartásáért legalább olyan komolyan szankcionálnák az egyes tagállamokat, mint mondjuk, a gazdasági mutatók be nem tartásáért, a demokrácia és a sajtószabadság vélt, vagy valós hiányosságaiért, sérelmeiért. Visszatérve a csirkékre: egy uniós szabály miatt korábban hazánk 2012-ig kapott türelmi időt a ketreces baromfitartás megszüntetésére. Más európai országok előrébb járnak ebben az ügyben, de a tapasztalatok rosszak. Németországban például jelentős baromfi- és tojáshiány lépett fel a ketreces tartás betiltása után, mert a gazdák inkább feladták a baromfiágazatot a komoly beruházást igénylő átépítés helyett. Máris a német baromfiállomány 15 százaléka „tűnt el” emiatt. A német tapasztalatok szerint jelenleg az ország a tojásszükséglet alig felét produkálja, a kiegészítés miatt pedig importra szorul. Mondani sem kell: az árak meglódultak, miközben az országba Brazíliából, a nem a német szigorításnak megfelelően tartott tyúkhús érkezik! Vajon ez vár a magyar termelőkre is? Hazánk máris behozatalra szorul: évente csupán 2,5 milliárd tojást állítanak elő a gazdaságok, ami alig több mint fele az ország szükségletének. A fennmaradó hányadot mi is importból szerezzük be. Az átálláshoz – egyes számítások szerint - a magyarországi termelőknek csaknem 40 milliárd forintnyi többletforrásra lenne szüksége. Bár a haszonállatok életminőségének javítása fontos, de erősen kérdéses, hogy ezt az összeget a hazai gazdák be tudják-e fektetni az ágazatba, vagy sem. Márpedig a pénz hiánya a jelenlegi szabályozás és gazdasági helyzet mellett a baromfitenyésztés és a tojástermelés összeomlásához vezethet. Akkor pedig, jöhet az ötven forintos tojás, a „megfizethetetlen árú” farhát, s tovább szélesedhet az amúgy is éhezők, semmilyen európai jogszabályban nem védett tömege. Az is megeshet persze, hogy a többnyire vidéken, mélyszegénységben élők, belátják a helyzet tarthatatlanságát és megpróbálkoznak a ház körüli (a baromfiaknak is tetsző életet biztosító) tyúk és egyéb állattartással, mivel egyáltalán nem várható, hogy olyan változások állnak be Magyarországon, hogy a ház körül ne lenne fellelhető valaki, aki a csibékkel is foglalkozni tudna. Mégis, jellemző és megdöbbentő, demokratikus jogrendünk álságossága, mely egy szárnyas életminőségére jobban odafigyel, mint saját állampolgáraiéra. (Ugyanakkor nem kívánom senkinek, hogy a baromfiak módjára, összezártan, jól szabályozottan kelljen élnie, akár kapirgálhat az almában naphosszat, akár nem. A tyúknak is jobb, ha a ház körül futkározhat jól megtermett gilisztákra vadászva.)