Az utolsó jegy? (A Szomorú Ember blogja)
Elnézést kérek Závada Páltól és Pétertől, pedig ez volt az egyik legszórakoztatóbb felolvasás, amit valaha láthattam. És elnézést kérek előre a kaposvári fiataloktól.
Nem írok blogot. Lehúzom a rolót, de nem költözök az új árkádba. Furcsa fricska a sorstól, hogy a záró előadás éppen a Sziszüphosz lesz. És elnézést kérek azoktól az olvasóktól, akiknek nincs facebook profiljuk, ők nem tudják elolvasni a következő hivatkozást.
A MASZK Egyesület közleménye
Az egészet úgy tudnám érzékeltetni, mintha egy reggel arra ébrednék, valaki elfalazta előttem könyvtárszobám ajtaját. Ott van bent minden, a könyveim, az írásaim. Az élet meg megy tovább.
Tegnap este felbontottam édesapám kókai körte pálinkáját. Milyen szépen engedi a magyar nyelv ezt leírni.
A Zsina előterét családom újította fel. Feleségem és unokaöcsém festette ki, a plafonon a nővérem csillárja lóg. Tolnai Ottó körbefutó szövegét magam választottam. Nem munkaként éltük meg azt a hetet.
Valaha ezzel a képpel kezdtem az írást a Zsináról, most ezt a blogot is ezzel zárom. A nyolcvanas évek vége felé már itt laktunk a Hajnóczy utcában. A nagyszobában tornyokként emelkedtek a könyvek, mi a földön, ágybetéten aludtunk. A junoszty televízió nem kapcsolt ki magától. Annamari és Julcsi szokása volt reggel átjönni hozzánk, kutatták alszunk e még. Rámásztak mellkasunkra, beleszuszogtak arcunkba, suttogtak fejünk felett. Azon a reggelen is folyt a szertartás. Halottam, ahogyan apró lábaik neszeznek az előszobában, jöttek, másztak szuszogva. De aztán csend. Egyikük ezt suttogta: pssszt, apa megint színházban volt!
Thealter Fesztivál Szeged, 1991-2011
Petró János
