Írjon nekünk

Gazdaság

A szélessávú internet többletbevételt hoz a vasútnak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Javítja a biztonságot, és több csatornán többletbevételt hoz a vasútnak a széles sávú internet szolgáltatás, amelyet nemcsak az utasok használnak, hanem a szolgáltató is – hangzott el egy kerekasztal beszélgetésen szerdán Budapesten.

A Nokia Siemens Networks által a vasúti hálózati megoldásokról rendezett konferencia keretében tartott beszélgetésen Ungvári Csaba a GYSEV vezérigazgató helyettese elmondta: Magyarországon eddig a GYSEV Zrt. a teljes vonalán, míg a MÁV Zrt. az Intercity vonalakon vezette be a szolgáltatást, amely praktikusan azt jelenti, hogy internetezhetnek az utasok a vonaton.

A szolgáltatás havi díja már néhány utas jegyének az árából finanszírozható – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért ingyenes Magyarországon ez a szolgáltatás, szemben a Nyugat-Európával, ahol általában fizetős. Tömpe István, a MÁV fejlesztési igazgatója ehhez azt fűzte hozzá, hogy egy évtized múlva valószínűleg az alapszolgáltatás része lesz a vasúti internet.

A vasúti szolgáltató a rendszert használhatja biztonsági célra, például a vonat diagnosztikájának adatai beküldhetők egy központba, és folyamatosan nyomon követhető a vonat. A széles sávú neten keresztül lehet mobilon jegyet rendelni és helyet foglalni, illetve hirdetést küldeni a vasúti kocsi információs táblájára. Ez direktben is bevételt hoz a vasútnak – mondta Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója.

Hírzóna

Borhűtőket gyártó üzemet avattak Csongrádon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

4,7 milliárd forintból.

Tovább olvasom

Gazdaság

Isztambulnál, Buenos Airesnél és Kairónál is drágább az élet Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szeged nem csak a legdrágább város a régióban, de világszinten is felkerült a legdrágább városok közé.

Tovább olvasom

Hírzóna

Terv szerint halad az új rendelőintézet építése Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

420 milliós beruházás keretében.

Tovább olvasom

Aktuál