Közélet

A kínaiak is tiszai halászlét főznek - jövő héten itt a halutca

A kínaiak is tiszai halászlét főznek - jövő héten itt a halutca

2011. augusztus 24., szerda
A kínaiak is tiszai halászlét főznek - jövő héten itt a halutca

Szeptember 2-4. között rendezik meg a hagyományos helyszíneken a XV. Nemzetközi Tiszai Halfesztivált, amely iránt már most akkora az érdeklődés, hogy a város magasabb kategóriájú szállodáiban lehetetlenség szobát kapni. Tizenöt év után a fesztivál valódi turisztikai attrakcióvá nőtte ki magát.

Frank Sándor

mesterszakács, a halfesztivál megálmodója és a kezdetektől lelkes szervezője portálunknak az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, azért nemzetközi a fesztivál, mert a hármas határnál vagyunk, és a környező országokból, Szerbiából és Romániából is neveztek be versenyzők. Sőt az idén Kínából is lesznek, pontosabban a városunkban működő kínai éttermek néhány szakácsa is jelentkezett a versenyre. A benevezettek mintegy tíz százaléka külföldi, többnyire visszatérő vendégek. A fesztivál arra épül, hogy a részvevőknek hét éven keresztül kell részt venniük az eseményen, és keményen megdolgozniuk az örökös halfőző érdemrendért, menet közben természetesen ki lehet hagyni éveket, ezt a szervezők szorgalmasan regisztrálják. Így van, aki csak nyolc-tíz év alatt fogja elérni a megtisztelő címet. Ebben az esztendőben lesz olyan versenyző, aki az első megszerzése után immár a második örökös halfőző címet is bezsebelheti.

Hosszú halutcává változik a rakpart

Frank Sándor elárulta, az idei év egy kicsit különbözni fog az elmúlt esztendők gyakorlatától, ugyanis a kulturális műsorokhoz nem vízi színpadot használnak, hanem a rakpart Novotel szálló felőli részénél állítanak fel egy óriásszínpadot, az árvízi emlékmű felőli oldalon pedig csak kézművesek települnek, és ott is lesz egy kisszínpad a kisebb lélegzetű rendezvények számára. A rakpart így egy hosszú halutcává alakul, ami már pénteken benépesül. Felállítják az óriásbográcsot, amelyből változatlanul lehet majd finom halászlét vásárolni azoknak, akik nem főznek, vagy nincs ismerősük a Tisza túl oldalán, a Partfürdőn főző bográcsozók között.

A három nap alatt gazdag, színes programot kínálnak a szervezők, a rendezvényhez csatlakozott a Somogyi-könyvtár is . „A szögedi híd alatt..." - halfesztivál-történet – képekben címmel két kiállítás is kedvet ébreszt a XV. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál jövő hétvégi programjához.

Andóczi Balogh Éva

, a könyvtár munkatársa elmondta, régi fotók és képeslapok idézik a rendezvény történetét a könyvtár első emeletén. Az immár másfél évtizedes hagyományokra visszatekintő halászléünnep krónikáját visszapergető bemutató augusztus 29-től szeptember 3-ig tekinthető meg. A képeken, amelyeknek jelentős részét a fesztivál ötletgazdája, a Roosevelt Téri Halászcsárda vezetője, Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács bocsátotta a könyvtár rendelkezésére, a hajdani halpiac világa s a halászléillattal csábító csárda régi berendezése, életképei tárulnak a látogató szeme elé. Újdonságként a tárlók melletti monitoron is futnak az illusztráció képsorai. A könyvtár földszintjéről nyíló Internet-Térben portálunk munkatársa,

Illés Tibor

fotókiállítása ad ízelítőt a korábbi évek halbográcsos fesztiválhangulatából. Az Életképek a 15 éves Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztiválról című tárlat kerek egy hónapon át, augusztus 29-tól szeptember 29-ig látható. A Somogyi-könyvtár kvízjátékán részt vevő tárlatlátogatók ajándék halászlevet nyerhetnek!

Színes program kicsiknek/nagyoknak

Az összes programot lehetetlen felsorolni, ezért csak ízelítőt adunk a leglátványosabb, legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvényekből. A pénteki megnyitón a Grácia hegedűtrió zenél, majd következik a mulatós zenét játszó Joker együttes a Vajdaságból. Az est fénypontja a másfél-kétórás Republic-koncert lesz, amelyre mindenképpen érdemes lesz időben kimenni, és elfoglalni a jobb helyeket. A népszerű Zsomboy's együttes zárja a napot. A kisszínpadon délután az algyői hagyományőrző citerazenekar mutatkozik be, majd színre lép a Rozsdamaró, a Mentés Másként és a Nyenyere egylet. Itt a Gera fivérek koncertjével zárul a műsor. Szombaton délelőtt szépségverseny, bábszínházi előadás, jótékonysági segélykoncert következik, majd bemutatkoznak a borrendek, lesz zsibi vásár, táncegyüttes-bemutató, majd a Drink Panthers muzsikájával köszönnek el a látogatóktól. A kisszínpadon 10 órakor kezdődik a művelődési házak Szeged és vonzáskörzete színházi és színpadi előadásainak seregszemléje. Az utolsó napon, vasárnap a nagyszínpadon szintén gyerekműsorokkal kedveskednek a legkisebbeknek, majd jó ebédhez szól a nóta, fellép a Stand up nagyágyúja,

Dombóvári István, Nagy Bandó András

humorista pedig mind a három nap dedikál a híd lábánál. Tizenkilenc órakor színre lép az Irigy Hónaljmirigy, utánuk szegedi cigányzenekarok, majd 22 órakor tűzijátékkal zárul a XV. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.