Közélet

Ma ünneplik Afrika napját

Ma ünneplik Afrika napját

2011. május 25., szerda
Ma ünneplik Afrika napját

Ma tartják Afrika napját, a világnap célja az afrikai népek egységének és szolidaritásának segítése, a gazdasági, politikai és más területeken folytatott együttműködés fejlesztése.

Az Afrikai Egységszervezet az 1963. május 22. és 25. között az etiópiai Addisz Abebában tartott alakuló csúcsértekezletén eldöntötte, hogy minden évben május 25-én megünneplik Afrika nemzetközi napját. Akkor az Afrikai Egységszervezet - amelynek jogutódja a 2002-ben megalakult Afrikai Unió - a gyarmatosítás lezárásának szószólója és "Afrika hangja" volt a nemzetközi közösségben. A szervezet alapelve az egyenjogúság és a be nem avatkozás politikája volt. Afrika a világ második legnagyobb és második legnépesebb kontinense. A több mint 30 millió négyzetkilométeres földrészen 54 szuverén államban mintegy egymilliárd ember él, a világ lakosságának csaknem 15 százaléka. Habár Afrika gazdag természeti erőforrásokban, a legszegényebb és legkevésbé fejlett kontinens. Ugyanakkor vannak olyan országai, amelyek gazdasági növekedése egyes fejlett államokét is megelőzik. A Világbank adatai szerint több afrikai ország gazdasági növekedése évek óta meghaladja az öt százalékot. Ugyan az ACP (afrikai-karibi-csendes-óceáni) országoknak kiemelt szerepük van az EU kapcsolatrendszerében, néhány országot az unió kiemelten kezel. Így például Nigériával 2009 novemberében az Európai Bizottság egymilliárd dolláros fejlesztési megállapodást írt alá. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) 2011. áprilisi adatai szerint Nigéria a világ hetedik legnagyobb olajkitermelő országa. Emellett Nigéria gázkészlete az egyik legnagyobb a világon, és mivel helyben minimális a szükséglet, ennek nagy része exportálható. A magyar soros elnökség keretében a múlt héten Budapesten tartották az ACP-országok és európai parlamenti képviselők 21. közgyűlését. Az eseményen

David Matongo

, a közgyűlés társelnöke kijelentette: a politikai és a fejlesztési kérdések elválaszthatatlanok egymástól, mert a demokráciának és a szabadságjogoknak csak akkor van értelmük, ha a jólét és a boldogulás lehetősége mindenkinek elérhető. "A gazdasági válságok idejét éljük a világban" - mondta, hozzátéve: az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok megértik, hogy Európának "össze kell húznia a nadrágszíjat", de bíznak abban, hogy az eddig is jól működő gazdasági kapcsolatok fennmaradnak, és továbbra is számíthatnak Európára. Ugyancsak a múlt héten Kihívások és válaszok - Magyarország Afrika sikeréért címmel rendeztek kétnapos nemzetközi konferenciát Budapesten. A megnyitón

Olusegun Obasanjo

korábbi nigériai elnök elmondta: a víz-, élelmiszer- és energiaellátás okozzák a legnagyobb gondot Afrikában, és ezeket a kihívásokat együttesen kell kezelni, mert egymással szorosan összefüggő problémákról van szó.

Fernanda Guerrieri

, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgató-helyettese azt emelte ki, hogy az élelmiszerellátás biztonsága azért is nagyon fontos, mert ennek hiányában egyetlen országban sem garantálható a béke és a stabilitás.

Hajji Hassan Nakabaale

, az ugandai alelnök gazdasági főtanácsadója arra hívta fel a figyelmet: Afrikának vannak nyersanyagai, ásványkincsei és emberi erőforrása, Európától azt várják, hogy segítsen abban, miként lehetne ezekkel az adottságokkal növekedést elérni. A világnap alkalmából az Afrika Platform civil szervezetek részvételével Afrika ünnepe címmel fesztivált szervez Budapesten, az eseményen a szervezetek képviselői egyebek mellett a migrációról, a demográfiai kihívásokról és az emberi jogokról beszélgetnek, illetve ajánlásokat fogalmaznak meg a magyar kormánynak. A Magyar Afrika Platform Szövetség elsődlegesen a kormányzati Afrika-stratégia kialakításának és végrehajtásának segítésére jött létre. Tagszervezetei egységes afrikai fejlesztési- és segélyezési programot kívánnak létrehozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.