Megrostálhatják a szegedi díszpolgárokat – Rákosinak “mennie kell”!

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kulturális bizottság öt személy díszpolgári címtől való megfosztását kezdeményezi a pénteki városi közgyűlésen – jelentette ki Haág Zalán, a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottságának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. A KDNP-s képviselő kifejtette: három szigorú szempont alapján vizsgálták végig Szeged díszpolgárainak sorát, így szerepel javaslatukban az öt személy.

Szeged díszpolgári címét 1857-ben kapta meg Kempen János, Grünne Károly, Hauer István és Bach Sándor, míg Rákosi Mátyás 1945-ben.
„Rákosi díszpolgári címtől való megfosztását Varga Antal, a kulturális bizottság külső szakértője kezdeményezte eredetileg, amire lehetőséget ad a jogszabályi háttér is. A bizottsági ülésen felmerült, hogy mások is méltatlanok lehetnek erre a címre, így történész szakértőkkel áttekintettük a listát 1833-tól egészen napjainkig” – tájékoztatott Haág Zalán. A KDNP-s képviselő hozzátette: habár más személyek esetében is vita tárgyát képezheti, hogy méltóak-e a erre a címre, a bizottság három szigorú szempontot vett figyelembe.

A kritériumok mindegyike a nemzeti szuverenitáshoz kapcsolódik. Haág elmondta, hogy egyrészt mind az öt személy a nemzeti önrendelkezés ellen küzdött; másodsorban az állami szuverenitás helyreállításáért harcoló hazafiak ellen felléptek, kiiktatásukban, megsemmisítésükben tevékenyen vagy hallgatólagosan közreműködtek. Harmadik szempont pedig az volt, hogy amikor ez az öt személy megkapta a díszpolgári címet Szeged városától, akkor nem beszélhettünk állami szuverenitásról. „Szeged akkori helyhatósága nem tudott szabad döntést hozni. Valószínűsíthetően az akkori közvélemény támogatásával sem találkozhattak ezek a döntések” – fogalmazott a bizottsági elnök.
Vannak további ellentmondásos történelmi megítélésű díszpolgárai is Szegednek, de a bizottság által felállított kritériumoknak mások nem felelnek meg. Szocialista részről felmerült például Gömbös Gyula neve is, de a javaslat nem kapott többséget. Haág elmondta, hogy bár ma ő személy szerint nem támogatná, hogy Szeged díszpolgárává válasszák Gömböst, de több, a bizottság által összeállított kritériumnak sem felelt meg személye.
A KDNP-s képviselő szerint ebben a ciklusban át kell majd tekinteni a város köztereinek és utcáinak nevét is.
A pénteki közgyűlésen a képviselők előtt Gyimesi László tanácsnok sürgősségi indítványaként fog szerepelni az előterjesztés. „A Jegyzői Iroda álláspontja folyamatosan változott, majd alpolgármester úr hétfőn teljesen jogtalanul utasította az iroda alkalmazottait, hogy a tekintsenek el a benyújtástól” – indokolta Haág Zalán, hogy miért nem a bizottság előterjesztéseként szerepel az előterjesztés a napirendi pontok között.

Default thumbnail
Előző sztori

Megállapodtak az EU-tagországok a Duna-stratégiáról

Default thumbnail
Következő sztori

Kohári az MSZP-s mutyikról kérdezi Kozmát

Legutóbbi hasonló cikkek