Közélet

Véget ért a Házasság Hete + FOTÓK

Véget ért a Házasság Hete + FOTÓK

2011. február 21., hétfő
Véget ért a Házasság Hete + FOTÓK

Záró ökumenikus istentisztelet

Ha február, akkor házasság hete. Hazánkban immár negyedik éve hagyomány, hogy Bálint-nap tájékán a különféle egyházi közösségek országszerte programok sorával készülnek, hogy az emberek között a házasság intézményét népszerűsítsék. Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban.
„Egész lényemben érzem azt az igazságot, hogy a férj és feleség nem különálló lények, hanem ez a kettő: egy.” Lev Tolsztoj
A 2011-es Házasság Hete rendezvénysorozat megnyitó szentmiséjét a szegedi dómban Bíró László, az MKPK családreferens püspöke mutatta be az egyházmegye több papja koncelebrálásával. Az ezt követő egyhetes rendezvénysorozat záró ökumenikus istentiszteletén, a Honvéd téri református templomban Csomós József a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Beszédében kiemelte a család és ezen belül a gyermeknevelés fontosságát. Ezt követően Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök kérte a családokra Isten áldását. Az istentiszteleten közreműködött az erre az alkalomra alakult szegedi ökumenikus kórus. A Házasság Hete programsorozat szegedi főszervezője a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége, társszervezői pedig a Szegedi Baptista Gyülekezet, a Szeged Honvéd-téri Református Gyülekezet, a Szegedi Methodista Gyülekezet, a Fészek Nagycsaládos Egyesület, a Házas Hétvége Mozgalom, a Fokolare Mozgalom, és a Remény Háza voltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.