Mutyizás és nyilvánosság

Nem egyszer tették szóvá az olvasók itt, a SZEGEDma.hu-n azt, hogy mennyire formális és álságos volt az önkormányzat valamelyik tervének lakossági véleményeztetése, milyen arroganciával söpörtek le az asztalról az ún. lakossági fórumon az önkormányzat képviselői minden jogos észrevételt. Ez a jelenség nem valami véletlen kisiklás. Kiss István okleveles építész sorozatának negyedik részét olvashatják.

A szovjet rendszer lényegi vonása a hatalom titkolózása, irtózása a nyilvánosságtól. A „lakossági fórumot” is a Kádár-rendszer rendszeresítette utolsó éveiben, mint a demokrácia látszatát kelteni hivatott fügefalevelet egy antidemokratikus rendszeren. A titkolózás, mutyizás azonban természetesen nem csak az önkormányzati akciók vége felé jelenik, hanem már az elején. Bármely közösségi beruházás vagy akár településrendezési terv minőségét, a költségráfordítás és az elkészült beruházás valódi értékének arányát döntő mértékben meghatározza a tervező személye, egyéni adottságai, tehetsége és tudása. Persze mondjuk egy virtigli bolsevik káder számára ez felfoghatatlan. Magam is találkoztam egy olyannal ebből a fajtából, aki nyíltan meg is mondta, hogy ő azt nem érti, hogy ha meg van mondva, hogy mit kell tervezni, akkor miért nem mindegy, hogy ki tervezi? (Ezek nyilván fel vannak háborodva azon is, ha egy Rembrandt-képet százezerszer annyiért adnak, mint egy ugyanakkora vadonatújat.)

Néhány kiragadott terv a budavári volt Honvéd Főparancsnokság maradékának még ma is vitatott kiegészítése tervpályázatából és annak utóéletéből. Itt is „meg volt mondva, hogy mit kell tervezni”, de vajon mindegy, ki tervezi?

A legalkalmasabb személy kiválasztását elősegítendő alakult ki civilizált országokban a nyilvános tervpályázat intézménye. Hiszen beszélni, kibulizott minősítéseket mutogatni bárki tudhat, de egy megválaszolhatatlannak látszó kérdésre jó választ kitalálni már nem. Ha máshonnan nem, akkor

Móricztól

a Rokonokból tudhatjuk, hogy a két háború közt is igencsak virágzott nálunk a korrupció, de ennek ellenére vagy éppen ezért minden komolyabb közcélú beruházásra kötelező volt nyilvános titkos tervpályázatot kiírni! Vagy öt éve a Telin TV-ben szóvá tettem, hogy Szegeden ’90 óta csak „meghívásos” tervpályázatok voltak, egyetlen nyilvános tervpályázatot sem írtak ki. (Kapásból tudok mondani egy-két építészt, aki nem egy országos nyilvános tervpályázatot megnyert, viszont az ilyen mutyi-tervpályázatokra „természetesen” nem kapott meghívást. Megszólalásommal mindössze egy előkelőbb helyet értem el az önkormányzat feketelistáján.) Ennek okait talán sejtheti az olvasó, ha elmondom, hogy egyszer fültanúja voltam annak, hogy az egyik városatyát az egyik városházi alkalmazott azzal az orbitális hazugsággal etette, hogy a nyilvános tervpályázat „az drága”. Nos, a helyzet éppen fordítva van, mert a meghívásos pályázatokon a díjakon felül még részvételi díjakat is osztanak... Az illető városatya akkor se nagyon akarta elhinni, hogy a városházi léhűtő a szemébe hazudott, amikor megmutattam neki egy kamarai tervpályázati szabályzatot, ahol ez fehéren-feketén le van írva. Mondhatná a nyájas olvasó, hogy egy városatya miért hivatalnokoktól és miért nem a dolgot saját gyakorlatukból ismerő tényleges szakemberektől szerzi be információit? Az ok a képviselők reflexeiben lakozik. Amikor az „elődpárt” 1948-ban korlátlan hatalomhoz jutott, a közigazgatásban foglalkoztak létszámát rövid időn belül 350%-kal(!!!) megnövelte. A virtigli bolsevik ugyanis vallásos áhítatot érez a bürokrácia iránt és irtózik a dolgozó, különösen pedig a szellemi alkotó munkát végző emberektől. Téved, aki azt hiszi, hogy a bolsevizmus a szerencsétlen ötágú csillagban lakozik, a bacilusgazda a bürokratizmus! Habár 2004 óta kormányrendelet írja elő a jelentősebb közösségi beruházások esetében tervpályázat kiírását, ezt az szegedi önkormányzat is időhiányra, nem létező szerzői jogokra, stb. hivatkozva rendszeresen mellőzte azt, kivéve az elháríthatatlan kényszerből kiírt Agóra program esetét. Lényeges dolog azonban, hogy egy tervpályázatot tudni kell szakszerűen kiírni és tisztességesen lebonyolítani is, ennek hiányában országos botrányba torkollik a pályázat, mint az említett önkormányzati Agóra program és az egyetemi klinika bővítés esetében is történt. Ilyen esetekben nem is a lakosság előtt az előbbi ügyben legalábbis sikeresen eltitkolt botrány okozza a közösségnek a legnagyobb kárt, hanem az, hogy a kiíró hibájából újfent nem a legalkalmasabb tervek valósulnak meg.

Így jeleníti meg a város felé a tömbbelsőbe nyomorított ismeretterjesztő központot az Agóra pályázat I. díjas (bal oldali) és az egyik, a pályázatból nevetséges ürügyekkel kizárt terve.

Ennyit a szakma keserveiről, amik azonban nem csak a mi keserveink, hanem minden tisztességes emberé! A beruházások tervezőinek nyilvánosság kizárásával történő kiválasztása ugyanis mindenkinek kárt okoz, mert a beruházásra fordított ugyanannyi vagy még több pénzért a közösség így rendszerint kevesebbet kap. A mutyizók az ilyen ügyekben is mindenkit meglopnak! Térjünk most rá a várostervezésre! Működő demokráciákban ma már mellőzhetetlen a várostervezésben az ún. „közösségi részvétel”, aminek a nyugati országokban már komoly irodalma van. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a tervezési folyamat a nyilvánosság előtt zajlik, és nem a végeredményt mutatják be kizárólag tudomásul végett, ahogyan ez most Szegeden szokás.

Képek a közösségi részvételről egy Reykjavík-i várostervezési akció keretében: két napos happening a Művészeti Múzeumban kiállítással, előadásokkal, csoportbeszélgetésekkel, gyerekfoglalkoztatással stb.

A közösségi részvétel messze meghaladja azokat a tényleges részvételt rafinált módon akadályozó formális kereteket, amelyeket a nálunk hatályos építési törvény a településrendezési tervek esetében meghatároz, jobbára a demokratikus látszat kedvéért. Ami az építési törvényt és kapcsolt részeit illeti, abban van még egy rafinált jogi eszköztár a nyilvánosság távol tartására. A terület- és településrendezés bürokráciailag előírt rajzi megjelenítése olyan, hogy a településrendezésben kevésbé jártas építészek számára is nehezen érthető, hát még a terveket jóváhagyó képviselők és mindenek előtt az adófizető és nem adófizető polgárok számára! Aki tudja, hol keresse, az interneten találhat más országok városaiban hatályos rendezési terveket. Ezek közül különösen a skandináv országokat ajánlom az ilyen keresgélésre vállalkozó figyelmébe (nem véletlenül: ott a legkisebb a korrupció és a basáskodó bürokrácia). Az ő tervezési rendszerük minden térképet olvasni tudó ember számára világos és áttekinthető. Szegeden azonban még a hazai törvényi előírásokat sem tartják be. A törvény szerint ugyanis a rendezési terv készítése előtt ki kell nyilvánítani a rendezés célját és várható hatását és ezt lakosság tudomására hozni. Szoktak ugyan megjelenni újsághirdetmények rendezési tervek készítéséről - de a célok és várható hatások megjelölése nélkül! Más városokban felteszik az internetre az egyeztetés alatt álló terveket, de próbáljon valaki ilyet keresni a szegedi önkormányzat honlapján. Nem tudom már hány éve még voltak ilyenek, aztán csak egyszer csak eltűntek... Lehet, hogy ha az új önkormányzat az ilyen ügyekben csak az ellenkezőjét csinálná annak, amit a mostani, már az is előrelépés lenne. Ez azonban kevés, a közügyekben meg kell teremteni a valódi nyilvánosságot és a mutyizás írmagját is kiirtani.

Kiss István okleveles építész