Traviatával és Édes Annával jön a november

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén is Szegedre érkezik az Armel Nemzetközi Operaverseny és Fesztivál, amelynek egyik versenydarabját, Verdi Traviatáját a szegedi teátrum adja. November végén Keresztes Attila rendezésében játsszák az Édes Annát a Kisszínházban, és a decemberi műsorból is adott ízelítőt a színház vezetése keddi sajtótájékoztatóján.

Két bemutatót jegyez Giuseppe Verdi háromfelvonásos operája: november 9-én az Armel Operaverseny keretében debütál a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében színre kerülő Traviata, illetve a Szegedi Nemzeti Színház Premier bérletes produkciójaként november 19-étől kerül a szegedi nagyérdemű elé.

Verdivel csalogatják a fiatalokat

Slágerdarab – rengeteg feldolgozás, köztük híres balettek is születtek e szerethető – Dumas A kaméliás hölgy című regényén alapuló – történetből  – vezette fel a rendező a produkció bemutatását. Juronics elmondta: korábbi rendezéseiben igyekezett mindig lecsupaszítani a műveket, majd új ruhába öltöztetni – ez a módszer azonban a Traviatánál nem működik. Egyszerre hagyományos és modern darab születik, amelynek egyik fő célja, hogy a fiatal közönséget is megnyerje az operának, azokat is, akik még korábban soha nem jártak operába. Olyan mű készül, amely számukra is élvezhető és átélhető – hangsúlyozta Juronics. Mai környezetbe átültetett darabot láthatunk, melynek története minden korban aktuális, különösen ma, amikor a pénz, a karrier, a megélhetés kényszere olyan szorító, hiszen elfogadottabbá vált, mint eddig bármikor, hogy a boldogulás érdekében mindent meg lehet tenni – magyarázta a színház művészeti igazgatója. A Dumas-mű alapkérdése, hogy melyik a tiszteletreméltóbb: egy tisztes, zárt világban normál körülmények között leélni egy életet, vagy pedig megjárni az élet minden poklát és nehézségeit, és a saját tapasztalaton keresztül eljutni a megtisztuláshoz és az Isten felé vezető úthoz – összegzett Juronics.
A darab főszerepét az operafesztiválon az orosz szoprán, a moszkvai Sztanyiszlavszkij-Nyemirovics-Dancsenko Színház szólistája, Maria Pakhar énekli, akinek – mint a sajtótájékoztatón megtudtuk – ez az első Verdi-darabja. A Szegedi Nemzeti Színház „saját” verziójában pedig a Szegedre vendégművészként visszatérő Keszei Borit üdvözölheti a közönség Violettaként, illetve Kónya Krisztinát.

Az Armel Operaversenyen és Fesztivál döntőjének keretében egyébként összesen öt produkciót láthatnak két-két előadáson az opera szerelmesei november 3-ától, november 17-én pedig a díjkiosztó gálát rendezik meg.

Kosztolányi sorai közt

A tavalyi évad Liliom című darabjának rendezője, Keresztes Attila most az Édes Annát viszi színre. A Vizy Kornél szerepébe bújó Borovics Tamás elárulta, jelenleg még elemzőpróbákat tartanak. A Szegedi Nemzeti Színház új művésze, a Vizynét alakító Danis Lídia úgy fogalmazott, a rendező nem Kosztolányi soraiban, sokkal inkább a sorok között látja a történet lényegét. A színészek szerint Hitchcock-filmet idéző produkciót láthat majd a közönség a Kisszínházban, melyben a címszerepet alakító Gidró Katalin alig fog megszólalni.

Karácsonyi ének és énekes szilveszter

A sajtótájékoztatón Balogh Eszter a Segítő Kezek Alapítványtól elmondta: a közel 300 fogyatékos gyerekek nevelését végző Sólyom Utcai Általános Iskola alapítványaként jótékonysági koncertet szerveznek november 29-én 19 órai kezdettel az iskola támogatásáért. A rendezvényen a profi zenészekből és sérült gyerekekből álló Nem adom fel együttes után a Republic ad koncertet. Jegyek 3000-től 4500 forintos árig kaphatók. A koncert alatt festmény is készül, amit szintén felajánlanak az iskolának.
Gyüdi Sándor főigazgató elmondta, a színház – hasonlóan korábbi „segítő-akcióihoz” – most is tervez jótékonysági programot a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére decemberben, erről részleteket később fognak közölni. A decemberi bemutató között lesz a Mikszáth különös házasságai, melyben Mikszáth-ot Király Levente, a Nemzet Színésze, a színház örökös tagja alakítja majd. Karácsonyi hangulatot Dickens Karácsonyi énekével szereznek a szegedi nagyérdeműnek, és a tavalyi – teltházas – szilveszteri műsorhoz hasonló produkcióval készülnek az ötletgazda László Boldizsár, valamint Toronykőy Attila vezetésével.  A technika segítségével legendás, már nem élő magyar előadókkal énekelnek majd duettet a színház művészei – a produkció vizuális élményt is ígér. A műsorban „életre kel” többek között Máté Péter, Hofi Géza, vagy Cserháti Zsuzsa is.

Előző sztori

Matolcsy: megéri családot alapítani és „tisztán, fehéren” dolgozni

Következő sztori

Forradalom előtt az újságírás?