Közélet

A szocialisták is adakoznak: fejenként ötezer az iszapkárosultaknak

A szocialisták is adakoznak: fejenként ötezer az iszapkárosultaknak

2010. október 15., péntek
A szocialisták is adakoznak: fejenként ötezer az iszapkárosultaknak

Olyan katasztrófa történt, amire a mi életünkben még nem volt példa. Az okokat még nem tudjuk, a tragikus következményeket viszont ismerjük, és szembesültünk azzal, hogy a vörösiszap károsultjai nagy segítségre szorulnak - hangsúlyozta Kozma József, az MSZP-Összefogás Szegedért vezetője, aki sajtótájékoztatón jelentette be, pártja önkormányzati képviselői csatlakoznak a szegediek a vörösiszap-károsultjaiért jótékonysági felhíváshoz.

A képviselők feladata két dologból áll, hangsúlyozta

Kozma

, tudjanak segíteni, és képesek legyenek a szolgálatra. Erre most nagyobb szükség van, mint valaha, ezért, aki teheti - erejéhez mérten - segítsen a katasztrófa sújtotta települések lakóin. A politikusoknak és a képviselőknek kötelességük jó példával elől járni, így Kozma bejelentette, a 12 szocialista képviselő és a polgármester,

Botka László

fejenként 5000 forinttal hozzájárul a károsultak támogatásához. A legfontosabb feladat most az, hogy aki ínséget szenvedett, az kapjon segítséget, szögezte le a politikus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.