Sport

II. Szegedi Klubcsapatok Kupája: veretlenül nyert a KITE-Szeged + FOTÓK

II. Szegedi Klubcsapatok Kupája: veretlenül nyert a KITE-Szeged + FOTÓK

2010. augusztus 7., szombat
II. Szegedi Klubcsapatok Kupája: veretlenül nyert a KITE-Szeged + FOTÓK
Az NB III Alföld-csoportjának újonca, az újonnan alakult KITE-Szeged nyerte a Délmagyarország szervezésében az Etelka sori sportkomplexumban megrendezésre került II. Szegedi Klubcsapatok Kupáját. A harmadik vonal újonca magabiztos játékkal, veretlenül és kapott gól nélkül győzött. A mérkőzéseket reggel 9 órakor kezdték, összesen három pályán rúgták a bőrt. A programban számos helyi rangadó, és korábbi évek mérkőzéseinek visszavágója is szerepelt, tehát mindenképp érdekes és izgalmas csatákra volt kilátás. A tavalyi győztes SZVSE-Gyálarét kiemeltként szerepelt, így az első körben tíz csapat játszott egyenes kieséses rendszerben. A kiírásnak megfelelően az első körben 1x45 perces meccsekre került sor, majd a helyosztókon és a hármas döntőben 1x30 percesek voltak a mérkőzések. Összesen 20 mérkőzés került lebonyolításra a Felső Tisza parti sportkomplexumban. A II. Szegedi Klubcsapatok Kupáját a futballbarátok ingyen tekinthették meg.

A Felső Tisza parti stadionban rendezett összecsapások első körének párosítása és eredményei:

Centerpálya: Universitas Tanárképző – FK 1899 Szeged 1-2 Gólszerzők: Degovics, ill. Ács, Dóra Szőregi Rákóczi – IKV Alsóváros 1-2 Gólszerzők: Varga Z., ill. Csúcs, Farkas Műfű: Baktó-Petőfitelep – Ujszegedi TC 0-3 Gólszerzők: Erhardt (2), Ördögh Tisza Volán SC Szeged U19 – Déli Apró 3-0 Gólszerzők: Völgyi (2), J.P. Hátsó pálya: KITE-Szeged – Tápé 3-0 Gólszerzők: Laczkó J., Balogh N., Kovacsics (11-esből). Az első kör kétségtelenül legnagyobb meglepetését a "megyehármas" IKV Alsóváros okozta, akik már 2-0-ra is vezettek magasabban jegyzett ellenfelükkel szemben, győzelmükkel a felső ágon folytathatják a küzdelmeket. Hüvös Gábor fiataljai meggyőző játékkal magabiztosan győztek a Déli Apró ellen. Az FK hátrányból tudott fordítani az Universitasszal szemben nagy küzdelmek árán, így szintén a felső ágon folytathatja, ráadásul a címvédő és éppen ezért kiemelt SZVSE-Gyálarét ellen - újabb remek rangadóra számíthatnak tehát a kilátogatók. Az újonc Baktót a rutinos UTC simán verte, így az újszegediek is a felsőházban folytatják: az újdonsült NB III-as KITE-Szegeddel mérkőznek meg, mely hozzájuk hasonlóan sima 3-0-val küldte a Tápét az alsó ágra.

Alsó és felső ág

Alsóházi meccsek (az Universitas Tanárképző, mint legjobb kieső, a továbbiakban 7-9. helyért játszik) Műfű Déli Apró - Baktó-Petőfitelep 5-1 Gólszerzők: Győri Z. (3), Szente, György B., ill. Fűz A. Centerpálya Szőregi Rákóczi-Tápé 3-0 Gólszerzők: Váczi, Mityó, Móra Az NB I-et is megjárt Győri Zoltán triplájával a Déli Apró legázolta az újoncot, mely azért még így is meg tudta szerezni fennállása első gólját. A másik mérkőzésen a Szőreg meggyőző játékkal küldte el játszani a 10. helyért a Tápét. A 7-9. helyért tehát az Universitas Tanárképző, a Déli Apró és a Szőregi Rákóczi vív majd körmérkőzéseket a délután folyamán. Felsőház, az 1-6. helyértCenterpálya SZVSE-Gyálarét – FK 1899 Szeged 0-4 Gólszerzők: Hegyesi (2), Mangó (2) Műfű Ujszegedi TC – KITE-Szeged 0-1 Gólszerző: Keller Hátsó pálya IKV Alsóváros – Tisza Volán SC Szeged U19 1-2 Gólszerzők: Szentágotai, ill. Vastag, Völgyi A címvédő SZVSE-Gyálarét mai első mérkőzésén meggyőző, fölényes játékkal jutott a hármas döntőbe. A KITE nehéz meccsen gyűrte le az UTC-t, míg a Volán fiataljai izgalmas mérkőzésen jutottak döntőbe a remekül játszó Alsóváros ellen. Így tehát az FK 1899 Szeged, az IKV-Alsóváros és az Ujszegedi TC játszik a 4-6. helyért, míg a SZVSE-Gyálarét, a Tisza Volán SC U19 és a KITE-Szeged vívja a hármas döntőt 14 órától.

Helyosztók

A 10. helyértCenterpálya Baktó-Petőfitelep - Tápé 0-4 Gólszerzők: Jenei (2), Hágelmann, Kovács A 7-9. helyért/1 (Universitas Tanárképző, Déli Apró, Szőregi Rákóczi) Hátsó pálya Universitas Tanárképző - Szőregi Rákóczi 0-1 Gólszerző: Néma A 7-9. helyért/2 (Universitas Tanárképző, Déli Apró, Szőregi Rákóczi) Hátsó pálya Universitas Tanárképző - Déli Apró 2-1 Gólszerzők: Degovics, Hegedűs, ill. Soós. A 7-9. helyért/3 (Universitas Tanárképző, Déli Apró, Szőregi Rákóczi) Hátsó pálya Szőregi Rákóczi - Déli Apró 7-0 Gólszerzők: Móra (2), Váczi (2), Varga Z., Sajtos, Néma A 4-6. helyért/1 (FK 1899 Szeged, IKV-Alsóváros, Ujszegedi TC) Műfű FK 1899 Szeged - IKV-Alsóváros 1-1 Gólszerzők: Imre, ill. Szentágotai A 4-6. helyért/2 (FK 1899 Szeged, IKV-Alsóváros, Ujszegedi TC) Műfű Ujszegedi TC - FK 1899 Szeged 2-2 Gólszerzők: Szabó (2), ill. Kálmán, Ács A 4-6. helyért/3 (FK 1899 Szeged, IKV-Alsóváros, Ujszegedi TC) Műfű Ujszegedi TC - IKV-Alsóváros 0-0 A Tápé legázolta az újonc Baktót a 10. helyért a helyosztók első mérkőzésén. Az alsóházi helyosztók során a Szőreg előbb kiizzadott egy győzelmet az Universitas ellen, majd megsemmisítő vereséget mért a Déli Apróra, e két győzelemmel megszerezve a 7. helyet. Az Universitas is legyőzte a Déli Aprót, így előbbi a 8., utóbbi a 9. helyen végzett. A 4-6. helyért játszott mérkőzések érdekessége, hogy egyik csapat sem bírt a másik fölé kerekedni, így több lőtt góljával végül az FK szerezte meg a 4. helyet, 5. az UTC, 6. az Alsóváros lett.

Döntő

Hármas döntő (SZVSE-Gyálarét, Tisza Volán SC U19, KITE-Szeged) Centerpálya SZVSE-Gyálarét - Tisza Volán SC U19 1-1 Gólszerzők: Hegyesi, ill. Völgyi SZVSE-Gyálarét - KITE-Szeged 0-3 Gólszerzők: Varga I., Nagy A., Laczkó (11-esből) Tisza Volán SC U19 - KITE-Szeged 0-2 Gólszerzők: Fődi, Patarcic A hármas döntőben az újonnan alakult, NB III-as újonc KITE-Szeged magabiztos játékkal győzött mind a címvédő, mind a Volán U19-e ellen, így veretlenül, 9 rúgott és 0 kapott góllal megérdemelten nyerte meg a II. Szegedi Klubcsapatok Kupáját. Második a Tisza Volán U19-es csapata, harmadik pedig a tavalyi bajnok SZVSE-Gyálarét lett. A tornát 16 órától ünnepélyes eredményhirdetés zárta.

A II. Szegedi Klubcsapatok Kupájának végeredménye

1. KITE-Szeged 2. Tisza Volán U19 3. SZVSE-Gyálarét 4. FK 1899 Szeged 5. Ujszegedi TC 6. IKV-Alsóváros 7. Szőregi Rákóczi 8. Universitas Tanárképző 9. Déli Apró 10. Tápé 11. Baktó-Petőfitelep A torna legjobb játékosa: Hegyesi Zsolt (SZVSE-Gyálarét) A torna legjobb kapusa: Zeljko Belecan (KITE-Szeged) A torna gólkirálya: Völgyi Roland - 4 góllal (Tisza Volán U19) A torna legjobb edzője: Kiss Ferenc (IKV-Alsóváros) Tóth "Pipu" István, az IKV-Alsóváros labdarúgócsapatának elnöke: "A kupa színvonala jobb volt mint tavaly, a csapatok sportszerűen játszottak, kiváló volt hangulat, egyedül a délutáni meleg okozott nehézségeket a pályán, összességében csak jót tudok mondani a tornáról." Brinszky Adrián, a KITE-Szeged edzője: "Örömmel fogadtuk el a meghívást, bár szakmailag nem illett bele a felkészülésünkbe ez a torna, most a hátralévő két hétben csak az NB III-as szereplésre készülünk. A Szegedi Klubcsapatok Kupája egy kiváló kezdeményezés, de számunkra a lebonyolítás most nem éppen a legmegfelelőbb időpontban volt." Hüvös Gábor, az FK 1899 Szeged és a Tisza Volán U19-es csapatának edzője: "Most két csapatot képviseltem a tornán, a Tisza Volán U19-eseit, és az FK-t. A Volán fiataljai három felnőttel kiegészítve úgy érzem megfelelően teljesítettek, az FK pedig sokat javított a tavalyi 10. helyhez képest, hiszen most 4. lett. A mutatott játékkal azonban nem voltam teljesen elégedett, de taktikai szempontból voltak biztató jelek a bajnokságra nézve." Bakai Csaba, a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke: "Örülök neki, hogy ilyen hagyományteremtő kezdeményezés vert gyökeret sportéletünkben és immár második alkalommal került megrendezésre ez a kupa. Biztató, hogy sokkal több néző volt idén jelen, mint tavaly, hiszen a megyei labdarúgás célja az is, hogy visszacsalja a nézőket a pálya szélére. Külön örülök a megyei I. osztály újonca, az UTC jó szereplésének." Süli Róbert, a Délmagyarország sportrovatvezetője, a Szegedi Klubcsapatok Kupájának ötletgazdája: "Örülök, hogy sikerült ismét összehoznunk ezt a rendezvényt, több néző látogatott ki az Etelka sorra, több csapat vett részt a tornán és több gól született, mint tavaly, minden csapat komolyan vette a viadalokat, jó volt látni ahogy a pályán küzdöttek. Célunk, hogy jövőre is, és minden évben megrendezzük ezt a kupát."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.