Bulvár

Újra Szőregre várják június végén a rózsák szerelmeseit

Újra Szőregre várják június végén a rózsák szerelmeseit

2010. június 10., csütörtök
Újra Szőregre várják június végén a rózsák szerelmeseit
Június utolsó hétvégéjén három napra újra Szőregre várják a rózsák szerelmeseit, a sok százezer virággal feldíszített Tisza-Maros-szögi településen kiállítások, koncertek várják a vendégeket, bemutatkoznak a Csipkerózsikák és a Rózsahercegek, s Rózsakirálynőt is választanak. Több mint egy évtizede az első rózsaünnepet a százhúsz éves szőregi rózsatermesztés hagyományait továbbéltető kertészek előtti tiszteletadásként szervezték meg – mondta a programokat ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke, a fesztivál házigazdája. Bár a rendezvény továbbra is társadalmi összefogással megvalósuló közösségi program maradt, az évek során az ország egyik legnépszerűbb virágünnepévé vált, amely messzi földről a Szegedhez tartozó településrészre vonzza a vendégeket. A rózsaünnep nemcsak Szőreg, hanem a Tisza-Maros-szög településeinek közös nagy rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj ugyanis kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a magyarországi termesztés 90 százaléka ebből a térségből származik, a szőregi rózsatő pedig elismert hungarikum. A háromnapos fesztiválon többek között fajta és virágkötészeti kiállítás, rózsavásár, teaház, koncertek, néptáncbemutató és utcabál várja az érdeklődőket - mondta Iványi Aurél, a városrész önkormányzati képviselője. A leglátványosabb eseménynek a szombati karnevál ígérkezik, melyen több tucat, rózsákkal feldíszített lovasfogat, hintó, homokfutó vonul fel. A szervezők reményei szerint, ha az elmúlt hetek hűvös, csapadékos időjárása után az égiek is kedveznek a rózsakertészeknek, a felvonulók a hat kilométeres út során több tízezer szál rózsát osztanak szét a nézők között. Szombat este választják meg a Rózsakirálynőt is, a hagyományosan rózsatermesztéssel foglalkozó települések által jelölt fiatal hölgyek közül. A zsűri azonban nem csak a jelöltek szépsége alapján dönt a korona odaítéléséről, a hölgyeknek a rózsatermesztéssel kapcsolatos tudásukról is be kell számolniuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.