Szórakozás

Több száz program Szeged Napján

Több száz program Szeged Napján

2010. május 13., csütörtök
Több száz program Szeged Napján

Csaknem harminc helyszínen, több mint kétszázharminc programmal várja a szegedieket és a városba érkezőket a pénteken nyíló Szeged Napja rendezvénysorozat.

Több szempontból is a legek rendezvénye lesz az idei. A 2010-es programsorozat ugyanis tíznapos lesz, tehát az eddigi leghosszabb. A legtöbb kiállító jelenik meg, ugyanis több mint százötven borász érkezik a szegedi borvárosba, és az eddigi legtöbb helyszínen zajlik majd - mondta el

Botka László

polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. A Széchenyi tér mellett bekapcsolódik a Dugonics téri helyszín is, ahol hagyományos magyar élelmiszereket felvonultató gasztronómiai udvart rendeznek be, és itt kapott helyet az I. Szeged-Szabadka Gyermekszínházi Fesztivál is. A szomszédos Árpád térre a Cseh Napok programsorozata költözik, mely már harmadik alkalommal mutatja be a cseh gasztronómiát, kultúrát, turisztikát. Első alkalommal rendezik meg a Szeged Art elnevezésű Nemzetközi Képzőművészeti Fesztivált, mely május 14-30 között több helyszínen kiállításokkal, előadásokkal, koncertekkel várja a művészet iránt érdeklődőket. Az esemény nyitórendezvényeként a Szegedi Szimfonikus Zenekar ad ingyenes koncertet a Dóm téren. A Móra Parkban május 22-én nyolc rezesbanda részvételével nemzetközi fúvóstalálkozó lesz, melynek fináléján egyszerre több mint kétszázan játszanak majd. Másnap a hagyományos Nemzetiségi Folklórtalálkozó résztvevői bemutatják a Magyarországon élő kisebbségek kultúráját. A felállított színpadon emellett számtalan koncert követi egymást, fellép mások mellett a Csík Zenekar és a Republic is. Május 22-23 a XI. Szegedi Hídivásár hétvégéje lesz, ahol kézművesek, gólyalábasok, komédiások töltik meg a belvárost. Ezen a hétvégén mérkőznek meg Tiszán, a Szeged-Cambridge Regatta evezősei. A két város 1987 óta ápol testvérvárosi kapcsolatot. A cambridge-i egyetem és a városi klub csapata első alkalommal méri össze tudását a két szegedi csapattal. A szegediek az SZTE és a Szegedi Vízisport Egyesület többszörös magyar bajnok sportolóival indulnak. Miután idén ünnepli századik születésnapját a Délmagyarország című napilap, nagyszabású szuperkoncerttel várják az érdeklődőket május 22-én a Dóm térre. Az ötórásra tervezett koncerten zenél majd

Ákos

, a Tankcsapda és a Magna Cum Laude is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.