Közélet

Ingyenebéd Szegeden szocialista szavazatokért?

Ingyenebéd Szegeden szocialista szavazatokért?

2010. április 21., szerda
Ingyenebéd Szegeden szocialista szavazatokért?
Egy szegedi cég akciót hirdetett a két MSZP-s jelöltért, Botka Lászlóért és Ujhelyi Istvánért – adta hírül a Magyar Nemzet. Az egyik melegétel-házhozszállítással foglalkozó vállalkozás a szocialisták támogatására buzdítja a megrendelőket, akik zömében nyugdíjasok. A Magyar Nemzetet a szegedi vállalkozás „akciójáról” a kifőzde egyik ügyfele értesítette. A lap megtudta, hogy a kiszállított ebéd mellé egy üzentet is mellékeltek, mely azt tartalmazta, hogy „okosan kell szavazni” vasárnap. A két szocialista politikusnak, Botka Lászlónak és Ujhelyi Istvánnak az MNO információi szerint kopogtatócédulát is gyűjtöttek. A vállalkozás egyik dolgozója azt nyilatkozta a lapnak, hogy most, a két forduló között hétvégén is dolgozniuk kell, és jóval több adag ebédet is főztek. „Vasárnapig etetni kell az embereket” – indokolta a lapnak a neve elhallgatását kérő alkalmazott. Az Ínyenc Mester ’97 Kft.-ről van szó a Magyar Nemzet szerint, melynek vezetője Galgóczi Zoltán, akit hiába keresett az újságíró. Ujhelyi Istvánnal azonban sikerült beszélniük, aki elmondta, hogy ismeri Galgóczit, ám nem tudja, melyik cég az Ínyenc Mester ’97, de nyomban hozzátette, hogy nem fizetett sem ebédért, sem kopogtatócédula-gyűjtésért. A cég egyébként korábban támogatta a Szeged-Szőregen tartott idősek napja rendezvénysorozatot is, mely körzet jelöltje Ujhelyi István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.