Felelős döntést kérnek az MDF szavazóitól

Az MDF egykori szegedi és Csongrád megyei elnökei közleményben fordulnak a párt szavazóihoz, felhívva a figyelmet a választás második fordulójának fontosságára. A közlemény alább olvasható.…

/

Bodó a megújuló energia mellett

„A lakótelepeket is ellátó hőszolgáltató gázturbinák üzemeltetésével állítja elő a meleget. Nekünk olyan megoldásokat kell találnunk, amely csökkentheti a gázfüggőségünket, hosszú távon erre pedig csak a megújuló energiaforrások alkalmasak” – hangsúlyozza Bodó…

Szegednek kormánypárti képviselőkre van szüksége

Le kell váltani a MSZP helyi helytartóit! Megtisztelőnek tartja, hogy egyéni képviselőként több mint 15 ezer szavazatot kapott. Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP április 11-én győztes jelöltje szerint komoly értéke van annak, hogy…

LMP-feljelentés: megtéveszti a választókat az MSZP

Az LMP az Országos Választási Bizottsághoz fordul, mert véleményük szerint a szocialisták megtévesztik a választókat azokkal a plakátjaikkal, amelyekkel azt a látszatot keltik, mintha a két párt között együttműködés lenne – írja…

Új világ születhet Szegeden is

Hatvanöt éve, az 1945 novemberében a polgári erőket összefogó Független Kisgazdapárt Szegeden több mint 62 százalékot ért el, sőt a parasztpolgári Alsóvároson 70 százalékkal, a város környéki tanyavilágban pedig 85 százalékkal nyert.…