Közélet

Választás: kisorsolták a területi listákat

Választás: kisorsolták a területi listákat

2010. március 24., szerda
Választás: kisorsolták a területi listákat
A Területi Választási Bizottság szerdai ülésén kisorsolták a területi listákat. A Megyeházán a bizottság nyilvános ülésén hét jelölőszervezetből három képviseltette magát. A lista elején az MDF szerepel, míg a hetedik a Jobbik lesz. „Csongrád megyében 2010. március 22-én 16 óráig hét párt állított területi listát” – tájékoztatott Pető Zsolt, a Területi Választási Bizottság (TVB) elnöke. Mint elmondta, a TVB valamennyi területi listát nyilvántartásba vette, tekintette arra, hogy „a választásról szóló jogszabályokban rögzített kritériumoknak mindegyik lista megfelelt”. A március 24-én tartott területi listák sorolásának a célja az volt, hogy kiderüljön, a szavazólapra milyen sorrendbe kerülnek fel a pártok. A sorolás úgy zajlott, hogy borítékokban egytől hétig szerepeltek a sorszámok, melyeket megkeverve beletettek egy átlátszó urnába, majd a pártok delegáltjai ábécé sorrendben húzhattak egy-egy borítékot. A TVB ülésén a hét jelölőszervezet közül három képviseltette magát, a többiek helyett egy TVB-tag húzott borítékot. A területi listát a Területi Választási Bizottság egyhangú határozatával elfogadta. Az április 11-i választáson megyénkben a szavazólapon a következő sorrendben fognak szerepelni a pártok: 1. MDF 2. LMP 3. Civil Mozgalom 4. MIÉP 5. Fidesz-KDNP 6. MSZP 7. Jobbik

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.