Bulvár

Kék hírek: virágágyásban befejezett buli

Kék hírek: virágágyásban befejezett buli

2010. február 24., szerda
Kék hírek: virágágyásban befejezett buli

Az algyői körforgalom virágágyásában fejezett be egy születésnapi bulit egy szegedi férfi mára virradó éjszaka. Erősen ittas állapotban ült a volán mögé - tájékoztat a Csongrád MRFK Sajtószolgálata.

A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai arra lettek figyelmesek a hajnali órákban, hogy egy férfi Szeged irányába tart járművével, de a körforgalomhoz közeledve nem tudta bevenni a kanyart, felszaladt a körforgalomra és elakadt a sárban. Próbált volna kitolatni az autóval, de nem járt sikerrel, ezért inkább kiszállt a kocsiból, majd gyalogosan elindult Algyő felé. A járőrök intézkedés alá vonták, de ittassága miatt nem volt együttműködő, igazolni sem akarta magát, sőt azt állította, hogy nem is ő, hanem valamelyik gyereke vezetett. A rendőrök előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra. A férfi ellen ittas járművezetés vétsége miatt indult büntetőeljárás. Az orvos szerint a sofőr egyébként súlyos fokban volt ittas. Elvették a rendőrök két ittas autós vezetői engedélyét Hódmezővásárhelyen is tegnap. Egyikőjüket az Agyag utcán, míg a másik személyt az Árpád utcán vonták intézkedés alá. Mindkettőjüknél jelzett a szonda, ellenük szabálysértési eljárás indult. Három besurranás történt tegnapra virradó éjszaka Deszken. Az egyik esetben a tulajdonos megzavarta az elkövetőket, de két másik helyen a tettesek a nyitott ajtón át bejutottak a lakásba. Három feljelentés érkezett tegnap reggel Deszkről a Szegedi Rendőrkapitányságra. Két lakásba a nyitott ajtón keresztül mentek be a tettesek. Mindkét helyről készpénzt vittek magukkal. Egy harmadik házban is próbálkoztak volna, de ott zárva volt az ajtó, illetve a tulajdonos is megzavarta őket, így elmenekültek. A lakosság nyugalma, illetve a hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében az Újszegedi Rendőrőrs állandó szolgálatot rendelt el a településen, azonban kérjük a lakosságot, hogy maguk is tegyenek a biztonságuk érdekében. Nappal is, de főként éjszaka tartsák zárva a bejárati ajtókat, hiszen a nyitott bejárati ajtókat kihasználva, a lakás előszobájában hagyott értékeket veszik magukhoz, és azzal távoznak úgy, hogy a tulajdonos gyakran csak jóval később veszi észre a bűncselekményt. Kérjük továbbá azt is, hogy amennyiben mégis bűncselekményt követnek el a sérelmükre, haladéktalanul tegyenek bejelentést a rendőrség 107-es segélyhívószámán, mert ha a hatóság csak órákkal vagy napokkal később értesül az esetről, nagyban megnehezíti az eredményes felderítést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.