Havráneket indítja Vásárhelyen a Zöld Baloldal

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Sajtótájékoztatót tartott szerdán Hódmezővásárhelyen a Zöld Baloldal Csongrád Megyei Szervezete. Ennek keretében bemutatták a párt vásárhelyi képviselőjelöltjét.

Beck Gábor, a Zöld Baloldal szegedi elnöke bejelentette, hogy immár Hódmezővásárhelyen is rendelkeznek alapszervezettel, mely decemberben alakult, Csanki István vezetésével. Csanki István bemutatta a hódmezővásárhelyi, 6. választókörzetben induló jelöltjüket, Havránek Ferenc önkormányzati képviselőt, aki a Munkáspárt 2006 tagjaként indul a Zöld Baloldal színeiben az országgyűlési választáson.

Havránek elmondta, hogy mindazok támogatására számítanak, akik csalódtak a jelenlegi és a rendszerváltás óta megfigyelhető politikai irányban. Véleménye szerint a baloldalt hitelesen nem képviselheti olyan párt, amely minden erejével a kapitalizmus építését és a globális pénzvilág hatalmát szolgálja, az MSZP vezetése pedig ezt az utat járja. Olyan baloldali képviselet kell tehát, amely a társadalom nagy többségének érdekében politizál. A Zöld Baloldal ezt a képviseletet szeretné ellátni, amennyiben a választók erre felhatalmazzák.

Előző sztori

XVI. századi ezüsttallérokat találtak Hódmezővásárhelyen – FOTÓK

Következő sztori

Nyolc között a kupában a Szeviép-Szeged – FOTÓK