Amióta Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó antikommunista fordulatot vett, és azzal állt elő, hogy Fidesz bolsevik típusú árnyékállamot épít, tudni lehet, hogy a kormánypártok az igazságszolgáltatás szerveinek minden ellenük tett jogi lépését a Fidesz politikai összeesküvésének fogják beállítani.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt eljárást indított a BKV és Budapest Airport jogi igazgatói ellen.
Pár nappal később a Fidesz-MP elnöke és miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor egy interjú során a következőképpen kommentálta a történteket: „Először is el kell zavarni a szocialistákat, hiszen a szocialisták hazugságai, korrupciós ügyei teszik tönkre az országot. Politikai változás nélkül nem tudunk a korrupció ellen sem fellépni, ami pedig a két letartóztatást illeti, azt tudom mondani, hogy kevés, még, még még, ennyi nem elég. Ezt a sportrigmust tudom idézni”.
A polgári párt vezetőjének kommentjét nem tartom szerencsésnek, pláne ha komolyan gondolja a korrupt szocialisták elkergetését. A rendőrség ugyanis további három ember ellen indított még büntető eljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt, ezért a még bizonytalan, de a választás napján döntő szerepet játszó szavazók tömegeivel kísérelheti meg elhitetni a korrupt hatalom, hogy Orbán polgártárs keze van a dologban: azért tették a rendőrök, amit tettek, mert az ellenzék hatalomra esélyes vezére azt mondta, hogy ennyi nem elég. Mintha politikai megrendelésre dolgoznának a jogalkalmazó szervek, ami bizonyítaná, hogy valójában nem törvényes elszámolást, hanem törvénysértő leszámolást akar Orbán polgártárs. Én nem is értem őt igazából, hiszen a Dávid Ibolya mentelmi jogainak felfüggesztését is azzal az indokkal nem szavazták meg a szocialisták, ami a parlamentben el is hangzott, hogy a legfőbb ügyész által kezdeményezett eljárásnak vannak koncepciós elemei, meg hogy túl sok a politikai elem az ügyészségi állásfoglalásban és kevés a jog…
Amióta Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó antikommunista fordulatot vett, és azzal állt elő, hogy Fidesz bolsevik típusú árnyékállamot épít, tudni lehet, hogy a kormánypártok az igazságszolgáltatás szerveinek minden ellenük tett jogi lépését a Fidesz politikai összeesküvésének fogják beállítani. S lőn: Hunvald György ügyét is belengi a szocialista gyanú, hogy az ügyészség illetékes szervei jogilag önkényes eljárást folytatnak, hogy politikai érdekeknek megfeleljenek. Maga Hunvald is a lehető legártatlanabb arccal adta elő nem rég ezt a verziót a vele készített televíziós interjúban. A Zuschlag-ügy politikai bukéját is az adja, hogy Nyakó István és Budai Bernadett szóvivők azzal álltak elő, hogy a Fidesz vezette be még 2002 előtt a Zuschlagokat felhizlaló kézi vezérlés gyakorlatát. Nofene: a rendőrök és az ügyészek miért is Zuschlaggal, Gyurcsánnyal, Mesterházyval meg Szilvásy Györggyel babrálnak? Miért nem Orbánt és társait egzecíroztatják?
S mit ád Isten, az Országgyűlés legutóbbi ülésén Nyakó István interpellálta Kovács Tamás legfőbb ügyészt, aki – emlékszünk – már megégette kezét „túl sok politikai elem” miatt, hogy az UD Zrt.-vel kapcsolatban megkérdezze tőle: „Miért nem hallgatták ki Demeter Ervin országgyűlési képviselőt, az országos rendőrfőkapitányt, a hangfelvételen megnevezett Tombor Andrást és Stumpf Istvánt?”
Gyurcsány Ferenc még 2003-ban állt elő a Fidesz árnyékállamáról szóló összeesküvés-elméletével, de idén március 21-én, amikor bejelentette, hogy két múlva lemond a kormányfőségről, kerek-perec kijelentette, hogy az állam egyes intézményei, különösen a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott érdekei vagy sugallt elvárásai szerint járnak el. Az ügyészség(ek) és a bíróság(ok) felett ezzel csapott össze a szocialista hullám, és nyilvánvaló, hogy egy kormányváltás utáni törvényes elszámoltatásokat ezer helyen lehet megsebezni, ha sikerrel keltik annak lászatát, hogy az igazságszolgáltatás szervei politikai okból lábbal tiporják a jogállamiságot. Ilyen elemi taktikai és – hosszabb távú – stratégiai okból gondolom, hogy Orbán polgártársnak nem kellett volna sportrigmust idéznie.
Nyomósabb érvem az, hogy a politikai közlekedés polgári szabályai eltérnek a KRESZ-től: balról előzni tilos. Még retorikailag is.