Közélet

Fidesz: Az MSZP is felelős Bajnai megszorításaiért

Fidesz: Az MSZP is felelős Bajnai megszorításaiért

2009. november 3., kedd
Fidesz: Az MSZP is felelős Bajnai megszorításaiért

Szijjártó Péter szerint azzal, hogy a szocialisták kiálltak a 2010-es költségvetés mellett, a kormánypártnak is vállalnia kell a felelősséget a „minden eddiginél brutálisabb megszorítások” következményeiért – számolt be róla a HírTV .

Az Országgyűlés mai ülésén már szavaznak a képviselők a jövő évi költségvetéshez érkezett csaknem 1500 módosító indítványról, a zárószavazásra pedig november 30-án kerül sor. Az MSZP frakcióvezetője tegnap jelentette be, hogy a szocialisták támogatják a 2010-es költségvetés tervezetét.

Mesterházy Attila

elmondta, képviselőcsoportjuk igennel fog szavazni minden, a kormány által támogatott módosító indítványra. Erre reagálva

Szijjártó Péter

úgy fogalmazott, az MSZP ezzel a döntésével igent mond rá, hogy a tűzoltóktól 1,8 milliárd forintot, a diákoktól pedig 46 milliárd forintot vegyenek el, valamint támogatja a vidéki vasutak és kisiskolák bezárását, ellehetetlenítését. Az ellenzéki politikus szerint a fűtéstámogatás mostani 55 milliárd forintos csökkentése miatt számtalan rászoruló család fűtésszámlája fog több tízezer forinttal megemelkedni évente.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.