Kultúra

Bohémélet a Szegedi Nemzeti Színházban

Bohémélet a Szegedi Nemzeti Színházban

2009. október 28., szerda
Bohémélet a Szegedi Nemzeti Színházban
Giacomo Puccini népszerű operáját, a Bohéméletet mutatja be Pál Tamás rendezésében, olasz nyelven pénteken a Szegedi Nemzeti Színház.Gyüdi Sándor, a színház főigazgatója, aki karmesterként működik közre a produkcióban elmondta: a világ operaszínpadjain egyik leggyakrabban játszott művet azzal a szándékkal tűzték műsorra, hogy bemutassák, a műfaj központi darabjaival is lehet újat mondani. Az operajátszást nemcsak a repertoár tágításával - kevésbé ismert darabok bemutatásával -, hanem belülről is meg lehet újítani - tette hozzá. Az előadás újdonsága lesz, hogy a humor és a dráma egyszerre jelenik meg a színpadon. A gegektől hemzsegő cselekmény mögött föltűnik a tragikum, vészjósló dolgok sülnek ki hagyományosan burleszkként bemutatott jelenetekből, a gyakran pátosszal énekelt áriákat pedig nagy adag öniróniával adják elő az operaénekesek - fogalmazott a karnagy.
Pál Tamás szerint aki ragaszkodik hozzá, hogy azt a Bohéméletet lássa, amit megszokott, nem éri csalódás, aki viszont valami izgalomra vágyik, az ha hátborzongatóan újszerű előadással nem is találkozik, de a szokásosnál racionálisabb, élesebben fogalmazott, sokatmondó darabot kap. Az 1830-as évek Párizsában játszódó darabot két szereposztásban játsszák majd: Rodolfo, a költő szerepét László Boldizsár és Boncsér Gergely alakítja, Mimiként Pasztircsák Polina és Kónya Krisztina lép színpadra, a Székely László tervezte díszletek között pedig általános iskolások és egyetemisták mintegy negyvenfős kórusát is láthatja majd a közönség Szegeden.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.