Szőlő és lágykenyér: A közösségteremtés ereje

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A szegedi panelrengeteg lakóinak nemigen van lehetősége arra, hogy szőlőprést, búboskemencét lássanak, részt vegyenek kenyérsütésben, mustkészítésben, egyszóval olyan közösségi munkában, amely közelebb hozza, összekovácsolja a meglehetősen elidegenedett lakótelepi közösség lakóit.

A Fidesz és a KDNP közös szervezésében rendezett felsővárosi találkozón mindezt kipróbálhatták, megkóstolhatták a jelenlevők. Megbizonyosodhattak arról, hogy hagyományt teremteni ugyanazt jelenti, mint élesztőként hatni a közösség lakóira, és bepótolni azt, amit az elmúlt 40-50 év különböző ideológiái miatt elmulasztottak. A történelem során bebizonyosodott, hogy a közösség az a burok, amely hallószerűen védi az egyént, és lehetővé teszi tehetségének kibontakozását. Ezt kéne a jövőben is táplálni, erősíteni ebben bíznak a hagyományteremtés szándékával életre hívott rendezvény szervezői: Kohári Nándor, Kalmár Ferenc, Oláh János, Haág Zalán és a többi jobboldali képviselő.

A Szőlő és lágykenyér címet viselő rendezvényen volt tésztadagasztás, abból sütöttek kenyeret egy kéttonnás kemencében. Négy szalonnasütő helyen is nyársra tűzték a szalonnát. A felnőttek nótáztak, a gyerekek szalmabálákból bunkert építettek. A résztvevők előadást hallhattak a tönkölybúza kenyérnek a szervezetre gyakorolt pozitív hatásáról. Ezután a meleget adó tűz mellett ki ki kedvére beszélgethetett,
néhányan még a tánchoz is kedvet kaptak.

no images were found

Előző sztori

Teke: elgázolta az Ózdot a Szeged

Következő sztori

Konferencia a Beneš-dekrétumokról