A legfőbb ügyész által a tavalyi MDF-es lehallgatási botrány miatt folytatott nyomozás során kérte ki Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát, melyről ma zárt ülésen dönt a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság – értesült a Magyar Nemzet.
Az UD Zrt.-vel kapcsolatos eljárás kapcsán a két MDF-es képviselő személyes adattal való visszaélés vétségével, illetve kényszerítés bűntettével gyanúsítható. A lap információi szerint elképzelhető, hogy Dávid Ibolyát megmentik a bizottság szocialista képviselői, de előfordulhat, hogy Herényi Károlyt mégis kiadják majd.
A 2008 őszén kirobbant UD Zrt.-ügy a cég ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda által folytatott nyomozással és Dávid Ibolya bejelentésével – miszerint egy birtokába került hangfelvétel szerint több politikus is érintett az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben – indult. Ezt követte az említett felvétel nyilvánosságra hozatala, ekkor kiderült, hogy Tóth János, az UD Zrt. ügyvezetője és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának telefonbeszélgetéséről van szó, amit Herényi Károly és Dávid Ibolya feltételezhetően párton belüli politikai ellenfeleik visszaszorítására használtak fel. A pártelnöki megmérettetés elől akkor Dávid kihívója, Almássy Kornél nyilvános sajtótájékoztatón lépett vissza.
Almássy a fenti ügyhöz annyit tett hozzá, hogy tudomása szerint Dávidot és Herényit a Legfőbb Ügyészség a rendszerváltozás utáni politikatörténet legsúlyosabb politikai bűntettével vádolta meg.