Thealter – illúzió blog: negyedik nap

Nem feltétlenül ez a negyedik lesz az a nap, amire visszagondolva még évek múlva is csettinteni fogok. De abban egészen biztos vagyok, hogy feledni sem fogom könnyen.

Délután a Kisszínházban

Jean Cocteau

darabját láttam, és igazán nehéz beszélnem róla, hiszen olyan élethelyzetet próbál feldolgozni, amilyet jómagam nem éltem meg, vagy a feledés jótékony homálya fedi, ráadásul még nő sem vagyok. A

Melkvi Bea

által megformált, elhagyott nő gesztusait, vergődését a nyakörv és lánc szorításában sokáig távoltartással néztem. Talán a közepén jöttem rá, igazából az zavar, hogy a nő mozdulataiban a férfi rendező köszön vissza, mintha

Harsányi Attila

magát rendezte volna meg a nő szerepében. Melkvi Bea az általam hiányolt nőiességét csak az előadás után, a közönség tapsára másodszor is kilépve nyerte vissza.

Döbrei Dénes

elmondhatatlan hosszú címmel jelzett darabja szintén jelentős szelet a szerző-táncos magánéletéből, egy jóval korábbi előadás újraértékelése. A nagyon erős és szép szövegek ellenére az volt az érzésem, hogy a színpad két részre szakadt, a harmóniát jobbra/balra a felolvasószínház, a diszharmóniát az élőzene képviselte; e két oldalt Döbrei tánca és játéka kötötte össze. Mindeközben, a kivetítőkön, személyes momentumok váltották egymást. Ezért gondolkozhattam el, visszatekintve a délutánra, hogy magánéletünkről meddig lehet színházat csinálni. Abban biztos vagyok, hogy lehet. Sőt. De hol az a határ, amin túl a néző érdeklődése füstként illan el a semmibe? Hozzám hasonlóan sok Thealter-kövület van, akik velem együtt élték meg azt a pillanatot, amikor

Martinkovics Máté

megjelent a színpadon. Máté Thealter-gyerek, már akkor a fesztivál örök szereplője lett, amikor 15 évvel ezelőtt Kavics hasa kigömbölyödött. Éveken át néztük, amikor kisgyermekként, ragyogó szőke hajjal, tátott szájjal ült a színpad előtt a földön. Angyal érintette meg az angyal vállát. Ezt éreztük. Máté most a színpadra lépett a Zsinában, hátán ezüst angyalszárny. Meghatóan szép pillanat volt.

Aradi Kamaraszínház (Románia) – Szegedi Hetek Csoportja: Jean Cocteau: Emberi hang

előadó: Melkvi Bea díszlet és rendezés: Harsányi Attila

Kobez – Center Memoire du Corps – Nyári Mozi: Der Daphnisz – Döbrei Dénes: Ékezet (Accent aigu) – Hommage à Antoine de Saint-Exupéry, Sziveri János, Lálity István Történelmi dokumentarista játék egy felvonásban

előadók: Lábass Endre, Takács Borza Ákos, Döbrei Dénes, Matisa Petra Leona, Martinkovics Máté zenei munkatárs: Laurent Rochelle, Loic Schild fény: Lydie Carras videó és egyéb képi megnyilvánulás: Louis Dourran Az előadásban szövegek hangzanak el Sziveri János Szelidítés című művéből (az 1987. április 5-i ősbemutató szövegkönyve alapján)

Petró János