Péntek: IV. Nándorfehérvári Emléknap


Ezen a hétvégén rendezik meg a IV. Nándorfehérvári Emléknapot Alsóvároson. A pénteki nap a reneszánsz jegyében telik, történeti és színielőadással, számos érdekes programmal. A Béjart Ballet Lausanne Szerelemtánc című balettelőadásával folytatódnak a Szabadtéri Játékok, a Várkertben továbbra is Szegedi Várjátékok, benne pantomim kurzus, commedia dell'arte szakmai találkozó, Goldoni komédia, és csemege a szimfonikus zene kedvelőinek Verdi, Mozart és Donizetti műveiből. A Közéleti Kávéházban találkozik a Feltalálók Baráti Köre, és ismét lesz Folyóparti esték a Riverside együttessel. Tojásdíszítő művész kiállítása látható a Kass Galériában, a Szegedi Vakáció az Északvárosi fiókkönyvtárban folytatódik, és indul a mesehajó gyermekeknek. Sziksósfürdőn tartják a XIX. Nemzetközi Kamionos Country Találkozót, jó filmekkel várják közönségüket a mozik, és - az előrejelzések szerint - jobbnál jobb bulik lesznek este.
Szegedi Szabadtéri Játékok
A Dóm téren
pénteken este 21 órakor a
Béjart Ballet Lausanne Szerelemtánccímű balettelőadásával folytatódnak a
Szabadtéri Játékok
.
Szegedi Várjátékok
A
Várkertben
pénteken 10-13 óráig és 15-20 óráig az Alliance Frances Kulturális intézet támogatásával
Pantomim színház - Jacgue Lecoq-tréning
. A kurzust a magyar származású Lecoq iskolájába járó és ott végző
Alexander Hering
tartja.
Jaques Lecoq
sajátos programot fejlesztett ki, előtérbe helyezve a színészeknek a test játékát, úgynevezett „dinamikus pantomim".ot. Alexander Hering azon szerencsések közé tartozik, aki magyar diákként első volt az ő iskolájában. Ezt próbálja átadni a két napos kurzus keretén belül. Bárki, akit érdekel részt vehet benne
Commedia dell'arte - Szakmai találkozó
A
Várkertben
péntektől vasárnapig szakmai találkozó lesz,
Commedia Dell'arte a 21. században
címmel. A
pénteki program
a következő: 20 órakor
szakmai beszélgetések
- vitanap, amelyen mindenki részt vehet, beleszólhat. Téma: Az állami és magánszínházak működése, támogatása itthon és külföldön. 21 órakor
Goldoni: Két úr szolgájacímű comedia dell 'arte darabját láthatjuk. 22 órakor
Fagott Operá/ció
-
Verdi, Mozart és Donizetti
műveiből. Közreműködik:
Vizsolyi Lívia, Taletovics Milán, Nánási Helga, Kancsár Vera
.
Közéleti Kávéház
Az
Aranyszöm Rendezvényházban
(Mórahalom Röszkei út 1.) pénteken 15 órakor a
Feltalálók Baráti Körének előadása.
Műsorvezető:
Darvas Anna
tanárnő. Előadók:
Köler Mihály, Huszár András, Vásárhelyi Lajos
feltalálók.
Klement Géza
feltaláló tájékoztatást tart a feltalálás iránt érdeklődőknek. Bővebben a www.febako.extra.hu,
oldalakon. A
Korona Hotelben
(Petőfi S. sgt. 4.) pénteken 17 órakor
Diplomamegvédés nyilvánosság előtt is.
Vendég:
Nagy Gyöngyi
, friss diplomás történész. Beszélgetőtárs:
Fekete Pál
történész. Házigazda: v.
Szilágyi Árpád,
a Magyar Kultúra Lovagja. A
Casablanca Green- ben
(Partfürdő) pénteken 19 órakor
Folyóparti esték -
zenés beszélgetés, tánc
a Riverside együttessel.
IV. Nándorfehérvári Emléknap
Ezen a hétvégén rendezik meg
a IV. Nándorfehérvári Emléknapot
Szegeden. Pénteken 17 órakor az
Alsóvárosi Ferences Templomban
(10-es terem):
A reneszánsz és a Hunyadiak
-
Szörényi László
történész előadása. 19 órakor az
Alsóvárosi Kultúrházban
:
Mit csinált Felséged 3-tól 5-ig?
- színielőadás. A
Mátyás téren
egész napos program: emlékpénzverés, gyereksátor, interaktív reneszánsz piac, kézműves vásár, páncéldomborítás, történelmi totó a korról.
Kiállítás
A
Kass Galériában
(Vár u. 7.) péntektől október 4-ig
A tojás metamorfózisa
-
Szutor Gabriella
tojásdíszítő művész kiállítása látható.
Szegedi Vakáció a könyvtárban
Az
Északvárosi fiókkönyvtárban
(Gáspár Z. utca 6.) pénteken 10-12 óráig
diavetítés
Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna
könyvtárosok vezetésével. Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.
Mesehajó
Pénteken a
Felső Tisza-parti kikötőben
17 órakor a
Magyar mesezenekar
fellépésével kezdődik
a Mesehajó
című hétvégi rendezvénysorozat
gyermekeknek.
Jegyek 2 éves kortól válthatók. Jegyár: elővételben 2000 Ft, indulás előtt a hajókikötőben 2500 Ft.
XIX. Nemzetközi Kamionos Country Találkozó
Pénteken és szombaton
Sziksósfürdőn
tartják a
XIX. Nemzetközi Kamionos Country Találkozót.
A
megnyitó
pénteken 19 órakor lesz. 19.30-kor
Linedance tánccsoport
bemutatóját láthatjuk, lesz country tánctanítás is. 21 órakor
zenés - táncos buli
, közben tombola és country karaoke. Fellép:
a Drink Panthers
.
Pénteki moziműsorok
A
Grand Caféban
pénteken: 19 órakor
: Versailles -
feliratos francia film, rendező:
Pierre Schöller
.
21 órakor:
Che - Az argentin
- feliratos francia-spanyol-amerikai film, rendező:
Steven Soderbergh.
A Belvárosi Mozi
pénteki műsora:
Zsigmond Vilmos terem
: 16, 18 és 20 órakor:
Jégkorszak 3. - A dínók hajnala 3D
- színes, szinkronizált amerikai animációs film. Rendező:
Carlos Saldanha.
Balázs Béla terem
: 18.15-kor:
A pankrátor
- színes, feliratos amerikai dráma. Szereplők:
Mickey Rourke, Marisa Tomei, Evan Rachel Wood
. Rendező:
Darren Aronofsky
. 20.30-kor:
Éjszaka a múzeumban 2
. - színes magyarul beszélő amerikai-kanadai akció-vígjáték, rendező:
Shawn Levy
.
Csőke József terem:
18.30-kor:
Érzékeny pont
- színes feliratos amerikai filmdráma, rendező:
Alan Ball.
20.45-kor
: Moszkva, Belgium
- színes feliratos belga romantikus vígjáték, rendező:
Christophe Van Rompaey
.
A filmekről bővebben
a
oldalon olvashatnak.
Péntek esti bulik
A
SZOTE Klubban
pénteken 22 órakor
Diszkóláz -
Lemezlovas:
Novák
.
A
JATE Klubban
pénteken 22 órakor
Party dj. Marka-val és dj. Fraser-rel
.
Az
Afrika Caffe-ban
(Kárász üzletház, Kárász u.5.) pénteken 20 órakor -
Azok a boldog 80-as 90-es évek - retro party.
A
Vaszy téren
pénteken 19 órakor
Vaszy téri nyár
-
Classic Jazz Band.
A
Centrál Kávézó és Retro Clubban
péntek este
Summer White party.
Fellép:
DJ Lennard.
Aki fehérbe öltözik, ajándék italkupont kap. Az
Ikon Caffé&Lounge-ban
(Kárász u. 9.) pénteken este
Icon funkie r'n'b dance mix
- a legnagyobb funky, r'N'b, hip-hop zenék a 80-as évektől napjainkig.
Az
M-Klubban
(Roosevelt tér 5.) pénteken este
Sláger Disco, kívánságpéntek, karaoke.