Sokan jelentkeznek a szegedi Jobbikba

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A múlt csütörtöki szegedi Fidesz-tisztújítás komoly hullámokat kavart. A portálunkon megjelent írásokhoz több százan szóltak hozzá, az ország szinte összes nagyobb médiuma idézte a cikkeinkhez érkezett kommenteket. Főként a baloldali sajtóorgánumok közül többen a Népszabadság írása alapján azokat a hozzászólásokat citálták, melyekben Fidesz-tagok vagy- szimpatizánsok a tisztújítással kapcsolatos csalódottságuk miatt azt fontolgatták, hogy a Jobbikhoz „igazolnak”. Megkérdeztük a nemzeti radikális párt szegedi elnökét, Tóth Pétert, van-e tudomása belépni kívánó új tagokról, esetleges „átjelentkezőkről”.

Tóth Péter a SZEGEDma.hu kérdésére úgy felelt, hogy nem kíván foglalkozni a városi Fidesz belügyeivel. Az EP-választások sikerrel szerepelt párt helyi vezetője azt mondta: az utóbbi egy-két hétben közel harmincan jelezték, hogy a szegedi Jobbikhoz akarnak csatlakozni, s ezek között van bizony két-három fideszes is.

A belépés egyébként a pártban szigorú feltételekhez kötött. Az online regisztrálás után a jelölteknek egy hónapig aktívan részt kell venniük a Jobbik munkájában, bizonyítva ezzel tettrekészségüket, aktivitásukat – tájékoztatott az elnök.

Előző sztori

„Morális kérdés volt ott lenni a Kossuth téren”

Következő sztori

Országos Felnőttképzési Civil Hálózat épül