Szegeden is előrehozott választást követelt a Jobbik

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megengedhetetlen, hogy a 20 százalékos támogatottságot élvező MSZP és a 0,5 százalékon álló SZDSZ mutyizzon a kormányfőjelöltek ügyében, előrehozott választásra van szükség, melynek révén a nép bizalmát élvező pártok kerülnek az Országgyűlésbe – hangzott el a Jobbik pénteki szegedi sajtótájékoztatóján. A jobboldali radikális párt ezzel kapcsolatban petíciót kívánt átadni a szocialisták belvárosi irodájában, ám – akárcsak néhány hete a román konzulátuson – most is zárt kapukat találtak.

Az Oroszlán utcai Szegfű Klub, az MSZP Szegedi Közösségi Pontja elé várta pénteken délelőtt a Jobbik Magyarországért Mozgalom a sajtó képviselőit. Tóth Péter megyei és szegedi elnök, Rácz Tibor és Ö. Kovács Márton szegedi alelnökök, valamint Varga Antal szegedi elnökségi tag a Gyurcsány Ferenc lemondása után kialakult politikai helyzetet elemezték: az előrehozott választások mielőbbi kiírását követelték.

Botka és Ujhelyi háza előtt is tüntetne a Jobbik

Ö. Kovács Márton szerint az egész országnak érdeke, hogy új választásokra kerüljön sor, az MSZP-nek és az SZDSZ-nek nincs joga megakadályozni ezt. Mint mondta, a hatalmon lévő „rablóbanda” kormányzása minden másodpercben újabb károkat okoz a nemzetnek. A Jobbik Magyarországért Mozgalom éppen ezért szombaton 14 órától nagygyűlést tart a fővárosi Kossuth téren, ahol az előrehozott választások érdekében demonstrálnak majd. Az alelnök azt is közölte: pártja megkezdte országos, sőt: megyei kampányát is a júniusi európai parlamenti választásokra. Szeretnének minél több településre eljutni. Épp ezért azt üzente minden polgármesternek, hogy a Jobbikot kezeljék súlyához mérten, harmadik erőként – felháborítónak nevezte, hogy a lakossági fórumaikra igyekvőket több helyen inzultusok érik, illetve megpróbálják kiszorítani őket a közintézményekből.
A Jobbik egyetért Botka László (MSZP) szegedi polgármesternek a helyi napilapban tett nyilatkozatával: új, társadalmilag támogatott kormányra van szükség – fejtette ki Rácz Tibor. Hozzátette: elfogadhatatlan, hogy a 20 százalékos MSZP és a 0,5 százalékos SZDSZ mutyiznak a kormányfőjelöltekről – a nép kezébe kell adni a döntést! Felszólította Botkát és a másik szegedi parlamenti képviselőt, Ujhelyi Istvánt, kezdeményezzék ők az Országgyűlés feloszlatását. Amennyiben ezt nem teszik meg – mondta –, akkor a Jobbik kész a két politikus háza előtt tüntetni. Végezetül ígéretet tett: a Jobbik a Parlamentbe kerülését követően részletesen feltárja majd Gyurcsány Ferenc és kormánya bűneit.

Tóth Péter szerint nem rajtuk múlik az összefogás

Tóth Péter sajnálatát fejezte ki, hogy bár több jobboldali és civil szervezetet is meghívtak az MSZP-iroda előtti rendezvényre, senki sem képviseltette magát, miközben az előrehozott választások kiírása az egész ország, az egész nemzet érdeke. Azt mondta, a KDNP részéről Kalmár Ferenc elhatárolódott a részvételtől, ám a fideszes Bodó Imre és az Együtt Szegedért Egyesület nevében Bakai Csaba ígéretet tettek, hogy eljönnek. Tóth szerint Bakai bebizonyíthatta volna ellenzékiségét, így viszont nem tudják őt támogatni polgármester-jelöltségi szándékaiban. Utalva a tiszaszigeti ingatlanügyekről tartott keddi sajtótájékoztatóra úgy fogalmazott, sajnálatos, hogy a legnagyobb ellenzéki párt személyes-hiúsági kérdést csinál a Jobbik és a Fidesz között ténylegesen meglévő stratégiai különbségekből. Szerinte ez a jobboldali összefogás valódi akadálya, nem az, hogy a Jobbik a baloldal mellett a polgári erőket is folyamatosan kritikával illeti.
Az esemény végén Varga Antal megkísérelte átadni az MSZP-nek a Jobbik – Morvai Krisztina és Vona Gábor nyílt levelét is tartalmazó – petícióját, ám az iroda kapui zárva voltak, így a dokumentumot a bejárathoz helyezte el.

Default thumbnail
Előző sztori

Pollenkoncentráció - húsz év óta mérjük

Default thumbnail
Következő sztori

Betiltották a Pokolgép szabadkai koncertjét

Legutóbbi hasonló cikkek