/

Látni tanít az Angelico-kiállítás

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Segíteni jó” címmel nyílt kiállítás a Millenniumi Kávéház Klub Termében, melyen Stift Zoltán Angelico atya grafikái és Landthaller Judit fotóművész képei láthatók. A kiállított képek arra is tanítanak, hogy hogyan lehet olyan egyszerűen és őszintén nézni a világot, mint a gyerekek – fogalmazott a kiállítást megnyitó Martos Levente Balázs teológiai tanár. Vagyis a képek segítenek látni: látni a színt, a fényt és a mosolyt, vagy éppen – a kiállítás címéből kiindulva – a segítséget.

Angelico atya hittanórákon gyakran rajzolt a táblára, és mint mondja: a mosolygós figurák tetszettek a gyerekeknek – s mint később kiderült, nem csak nekik. A kiállított képeket digitális rajztáblán rajzolja meg a pap-grafikus, ez a technika azt is lehetővé teszi, hogy rögtön „nyomdakész” alkotásokat kapjon. Majd tíz évvel ezelőtt készült egy kifestőkönyv „Segíteni jó” címmel az elsősegély-nyújtás témakörében. „A rajzolás azért tanulságos, mert papként készítem ezeket a képeket, ugyanakkor kilépünk a szoros értelemben vett evangelizáció kereteiből, és a szeretet hétköznapokban megvalósuló értékét próbálom a rajzolás által megmutatni” – vallja Angelico atya, és hozzáteszi: a kiállítás azért kapta ugyanezt a címet, mert tágabb értelemben a rajzok és Landthaller Judit képei is segíteni igyekeznek – csak akkor van értelme a művészetnek, ha segít élni, értelmes életet, minden küzdelem dacára boldog életet élni.
A kedves, szeretetteljes és leleményes kis angyalka, Angelico mindig újabb és újabb szellemes ábrákon jelenik meg Stift Zoltán – pap, grafikus, és a Mária Rádió újságírója – grafikáin. Az alkotó a figurát bámulatos változatosságban tudja bemutatni. Kiállításait már Vácon, Budapesten, sőt Rómában is láthatták az érdeklődők.
„Ahogyan a fotókon látható, nagyon vonz a fény-árnyék és a geometriai vonalak” – mondja Landthaller Judit. „Úgy érezzük, hogy kiegészítik egymást a képek – ez adta a közös kiállítás ötletét” – árulta el a fotóművész.
Landthaller Judit képeivel 2008-ban I. díjat nyert a kárpát-medencei fotóművészek számára rendezett „Csak tiszta forrásból” című kiállításon. Tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, csoportos kiállításaikon rendszeresen szerepel. A Szegeden kiállított képeinek egy része szerepelt a tavaly megrendezett Ars Sacra kiállításon.
A kiállítás március 19-ig minden nap megtekinthető a Millenniumi Kávéház nyitvatartási ideje alatt. (Vasárnap 16.00-22.00, hétfő, kedd: 12.00-23.00, szerdától szombatig: 12.00-23.30). A belépés ingyenes!

Stift Zoltán Angelico atyával készített interjúnk holnap olvasható a SZEGEDma.hu-n!

Előző sztori

Az 1848-49-es relikviáink

Következő sztori

Népszavazási kezdeményezés is lehet a „Lófara-ügyből”