Vélemény

Csütörtököt mondtak

Csütörtököt mondtak

2009. március 27., péntek
Csütörtököt mondtak

Miközben az MDF Bokros Lajos bajszába kapaszkodva most a liberálisok szavazóira ácsingózik, emezek ezzel gyakorlatilag aláírták saját pártjuk halálos ítéletét, mert ugyan ki akarna ezek után rájuk szavazni? Gusztos Péter délelőtt még azt mondta: abban bíznak, lesz kellő számú választójuk, aki méltányolni fogja majd, hogy nem dobták a lovak közé a gyeplőt, ezt erősítik meg a pártközpontba érkező elektronikus levelek és telefonok.

"Új választás nélkül, új keretek között a pártokhoz nem szorosan kötődő, noha tőlük nem szükségképpen egyenlő távolságra lévő válságkezelő kormány akkor lehet működőképes, ha bírja a parlamenti pártok eltérő hőfokú, de világos támogatását" - mondta Surányi György (ex-miniszterelnök-jelölt). Ezzel szemben a Gyurcsány jelölte Vértes András (ex-kormányfőjelölt) saját (ha megkérdezték volna, elmondom) programjáról csütörtökön (reggelihez, Napkeltében, hátha bekajáljuk) azt nyilatkozta, hogy az a következő felismerésen alapul: parlamenti többségre (értsd: konszenzusra) van szükség, (nonná!) cezúrát kell vonni: innentől nem szabad visszatekinthetni, hanem (előre, arccal a vasút felé!) a jövőbe kell nézni mindenkinek, aki "válságkezelni" akar (egy a jelszónk: a béke!), meg kell őrizni a társadalmi békét (aki nincs velünk, ellenünk van!) és az egyensúlyra és hitelességre is adni kell (a nemzetközi helyzet fokozódik!). A vázoltak egy a társadalom kisebbségét képviselő parlamenti többséggel rendelkező (több pártban is testet öltő) politikai csoportosulás taktikáját képzik, a markáns, többségi társadalommal szemben, mely a sors - az alkotmány - fintora következtében egy magára maradt, parlamenti kisebbségben lévő pártszövetségre szavazna, ha most csütörtökön lettek volna a választások! A mai, hitetlenkedő légkörben pedig az sem mondom biztosra, hogy a Fidesz stratégái valóban - a lelkük legmélyén is - előrehozott választást szeretnének, de nem tehetnek mást, ha nem akarják elveszíteni a jövőbeni kormányzás esélyét, akarom mondani: a küzdelmet, a bizalmat, a Haza fényre derítésének esélyét, melyet az MSZP, Gyurcsány Ferenccel az élén, bevallottan elveszejtett, de e tény láthatólag nem hozza zavarba, nem készteti meghátrálásra őket: sorra hoztak olyan embereket hírbe a délután folyamán, akik köszönik, de nem kérnek az miniszterelnökségből. Mindenesetre biztos, ami biztos, béke balt nyújtottak a szárnyaszegetten vergődő Szabad Demokraták Szövetségének, hogy ha már ők buknak, ne tegyék azt egyedül, hisz valóban kéz a kézben - kemény hat-hét év közös kormányzást követően jutottak el idáig (mindannyiunkat a tönk szélére juttatva), nincs mit ezen veszekedni! Nemzeti egység mímelése ide vagy oda, a "time is money" jegyében azt azonban nehezen tudják megindokolni, hogy ha a többség nem ezt akarja, ezt miért nem veszik figyelembe, továbbá hogy miért gondolják azt, hogy ami nem ment nekik eddig koalícióban, az most egyszerre - varázsütésre - működni fog, mi több, hatékonyan kezelheti a válságot? Nem győzöm várni, lesni a híreket - ha most nem a bőrünkre menne, nem is érdekelne az SZDSZ szánalmas kínlódása (a tömött zsebű kókisták állítólag Bajnai Gordont nyomják). Az azonban bizonyosnak látszik, hogy tegnap ígéretük ellenére csütörtököt mondtak, nem sikerült betartaniuk ama ígéretüket, hogy amennyiben csütörtökig nincs megegyezés, akkor megszavazzák a parlament feloszlatását! Miközben az MDF Bokros Lajos bajszába kapaszkodva, most a liberálisok szavazóira ácsingózik, emezek ezzel gyakorlatilag aláírták saját pártjuk halálos ítéletét, mert ugyan ki akarna ezek után rájuk szavazni? Gusztos Péter délelőtt még azt mondta: abban bíznak lesz kellő számú választójuk, aki méltányolni fogja majd, hogy nem dobták a lovak közé a gyeplőt, ezt erősítik meg a pártközpontba érkező elektronikus levelek és telefonok. Horn Gábor, a párt tárgyalódelegációjának tagja szerint arra várnak, hogy a szocialisták "ésszerű időn belül" új személyt jelöljenek. Surányit követően eddig négyen (?) mondtak nemet. Közben elemzők szándékos porhintésről beszélnek, mások tudni vélik, van egy szuper titkos (ki)szivárgásbiztos Jolly Joker a Fletó ingujjában, csak a kezét, azt figyeljék! Komolyan mondom: ez méltatlan Magyarországhoz, egyszerűen szánalmas ami ma, csütörtökön történt, és ebbe még belefért a borsodi elvtársak villámszerű meglátogatásai is, mondhatom... Sólyom László köztársasági elnök június 7-ére, vasárnapra tűzte ki az Európai Parlament tagjainak választását.

Az interneten "spontán" szerveződnek

a fővárosi srácok, akiknek elegük van a politikából, az alkotmányból, és amúgy is, hétvégén ráérnek szétverni Budapestet... Itt tartunk, ide jutottunk. Esteledik...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.