Bulvár

Gyermekfoglalkoztató a Csongrád Megyei Rendőr- főkapitányságon

Gyermekfoglalkoztató a Csongrád Megyei Rendőr- főkapitányságon

2008. december 23., kedd
Gyermekfoglalkoztató a Csongrád Megyei Rendőr- főkapitányságon

Fotók: SZEGEDma

Családbarát környezetben tölthetik el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra érkezők, illetve az ott dolgozók gyermekei az időt abban a foglalkoztatóhelyiségben, amelyet kedden adott át Lukács János dandártábornok.

Az idei esztendő a Családok éve, ennek apropóján alakított ki a főkapitányság bűnmegelőzési osztálya egy gyermekfoglalkoztatót a rendőrségi épületben - mondta a megyei főkapitány. A rendőri hivatás nem minden esetben tiszteli a kötött munkaidő kereteit, így előfordul, hogy a főkapitányság dolgozói kénytelenek csemetéjüket rövid időre a munkahelyükre behozni, s olyan is megtörténik, hogy az ügyfelek kihallgatásuk idejére nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét. A legkisebbek az új foglalkoztatóban már "gyermekmódra", játékkal tölthetik el a várakozás perceit - közölte a tábornok.

M. Toronykőy Márta

, a bűnmegelőzési osztály vezetője az MTI-nek elmondta, a gyermekfoglalkoztató kialakításának ötlete tavasszal egy baráti beszélgetés során merült föl. Az ötletet tett követte, s létrehozták a helységet, amelybe a berendezések nagy részét a főkapitányság dolgozói ajánlották föl.

Volt, aki plüssállatot, más társasjátékot hozott, de színes televíziót is kaptak. A foglalkoztatóban a gyerekek rajzolhatnak, társasjátékokat játszhatnak vagy akár mesefilmeket is nézhetnek. Az ügyfelek gyermekeinek felügyeletéről a bűnmegelőzési osztály munkatársai gondoskodnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.