Buchholcz Gábor: “Türelmesnek kell lennünk!”

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotó: Gémes Sándor

Az orosházi pontszerzést követően nagyon reménykedtek a Tisza Volán SC NB III-as labdarúgócsapatának tagjai és szurkolói, hogy a szombati 4. fordulóban hazai pályán a fiatal csapat megszerzi idénybeli első győzelmét. A nagy akarás azonban sajnos – a bekapott gól után – nyögésbe ment át. Buchholcz Gábor vezetőedzőt (középen) ezúttal nem a meccs estéjén, hanem egy nappal a Budafok elleni vereség után kértük rövid értékelésre.

A szakember még mindig érezhető csalósottsággal a hangjában, de a heti feladatok tükrében már bizakodóan nyilatkozott a SZEGEDma.hu-nak.

“Az első félidőben nyílt sisasok futball folyt a pályán, mindkét csapat taktikusan, szervezetten játszott, 25-30 sávra szűkítette a területet. Mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek, ezek elrontásában mi jártunk élen. Sajnos Beretka Peti is a régi cipőjét húzta fel, talán ha az újat választja… De Baji Renátó előtt is adódtak lehetőségek. Tulajdonképpen az történt, amit már eddigi is több alkalommal mondtam: a fiataljaink számára nehéz és lassú az átállás az U-19-es bajnokságból a felnőttszintre” – fejtette ki Buchholcz Gábor.

A vezetőedző szerint további türelemre van szükség mind a csapat szakmai vezetése, mind a szurkolók, mind pedig – igen – a labdarúgók részéről. “Amikor az 50. perc táján egy kontrából gólt kaptunk, szétesett a csapatjátékunk. Ahelyett, hogy türelmesen építkeztünk volna tovább, ahogy az első 45 percben tettük, türelmetlenné és sablonossá váltunk, fej nélkül mentünk előre, sokan nem tartották be a megbeszélt taktikát. Ahogy telt az idő, s jöttek az újabb vendéggólok, még inkább görcsösen erőlködtünk. Mivel a gárdából ilyen-olyan okok miatt kilencen hiányoztak, a cserepadon két bevethető kerettag mellett két U-19 B-s fiú ült, nem is nagyon volt lehetőségem belenyúlni a meccsbe” – tette hozzá.

A vezetőedző azt mondja: a második félidőben mutatott teljesítménnyel az egész eddigi munkát tette tönkre a csapat, de nincs mese: innen kell felállni. “Elnézést kérek a szép számban kilátogató, lelkes közönségtől, s mérges vagyok a fiúkra, mert a szünetben azt hitték, jobbak az ellenfélnél, s elég lesz már csak a cipőt kiküldeni a pályára. Mindenki számára példaértékű lehet viszont kapuvédőnk, Dongó Dénes mentalitása! A következő napokban elbeszélgetek valamennyiükkel, biztatom őket, hogy sikerüljön oldani a görcsöket, s végre az egész meccsen visszakaphassam a pályán azokat a szenzációs dolgokat, melyekkel az edzéseken elkápráztatnak. Remélem, a héten sikerül győzelmekkel visszaszerezni az önbizalmat” – így a mester.

A Tisza Volán SC szerdán a 2009/2010-es magyar kupa kiírásának első megyei fordulójában az Universitas SC-vel meccsel (kettős meccs lesz az Etelka soron, ugyanitt FK 1899 Szeged – SZVSE, már a második körből), s ezen a találkozón a vezetőedző új embereknek is lehetőséget kíván adni, illetve új taktikai elemeket is kipróbál, hétvégén pedig Gyulára látogat a Volán bajnokin, szintén a három pont megszerzésének szándékával.

Default thumbnail
Előző sztori

A hurrikánokról

Következő sztori

A kihagyhatatlan szegedi halfesztivál

Legutóbbi hasonló cikkek