/

A nagy fogás: drogfutárokat csíptek nyakon a rendőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Drogfutárokat, kábítószer-megrendelőt és -fogyasztókat fogtak el a rendőrök csütörtökön éjjel Szeged belvárosában – tájékoztatott szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Független Hírügynökség tájékoztatása szerint rendőrök előzetes információk alapján csaptak le a fővárosból érkező szállítókra, mikor azok éppen átadták szegedi megrendelőjüknek az árut. A rendőrök 147 ecstasy tablettát, 2 gramm kokaint, 40 gramm amfetamint és körülbelül 2 gramm marihuánát foglaltak le.
Az áru átadásakor ütöttek rajta a csapaton, majd a megrendelő lakásán három fogyasztót is találtak. Elfogták a két fővárosi drogfutárt, a szegedi megrendelőt és a három fogyasztót is, ellenük kábítószerrel visszaélés miatt indított büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányság.
Közben kiderült, hogy hat elfogott, előállított személy kábítószer-fogyasztó is egyben, s az utóbbi időben éltek is a kábítószer élvezetével.

Előző sztori

Labdarúgás: Volán-parádé a kettős derbin!

Következő sztori

Sporthétvége: nyert a HPQ és a Pick, vesztett a Szeviép