Útfelújítások és útépítések kezdődnek Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotó: Gémes Sándor

Több, a közösségi közlekedés használta útszakasz felújítása kezdődik el a napokban Szegeden, emellett két új út is épül a csongrádi megyeszékhelyen; a beruházások teljes költsége meghaladja a 440 millió forintot – közölte Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester (SZDSZ) pénteken a Tisza-parti városban.

A szegedi önkormányzat idén is sikeresen pályázott uniós és hazai forrásokra útépítésre, illetve felújításra, az elnyert támogatás több mint 335 millió forint – mondta a politikus sajtótájékoztatóján.
A felújítások elsősorban a közösségi közlekedés használta útszakaszokat érintik, de megújul több kisebb utca is a külső városrészekben. A napokban kezdődő munkálatok során összesen 3,5 kilométer hosszan lemarják az utak felső rétegét, és új aszfaltszőnyeget terítenek le – tudatta az alpolgármester.
Két új útszakasz építése is elkezdődik az idei évben. Az egyik, 1,5 kilométeres út a Szegedhez tartozó településrészt, Subasát köti össze majd Domaszékkel, a másik pedig egy 220 méteres út lesz, amely lehetővé teszi az Első Szegedi Ipari Park megközelítését az 5-ös út bevezető szakaszáról – közölte Nagy Sándor.

Előző sztori

Nemzetközi grillfesztivál lesz a Ligetben

Következő sztori

Commedia dell’arte Pinceszínház módra